Fájdalmas sérülést szenvedett a pekingi téli olimpia (papíron) 50 kilométeres sífutó versenyszáma közben a finn Remi Lindholm. Bár a nagy hideg és az erős szél miatt szombaton 30 kilométerre rövidítették a távot, ez nem sokat segített Lindholmnak, akinek a verseny után hőcsomagra volt szüksége, hogy kiolvadjon egy különösen érzékeny testrésze.

A 24 éves sífutó 1 óra 15 perc 55 másodperc alatt ért célba, és ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy lefagyjon a nemiszerve. – Képzelheted, melyik testrészem volt egy kicsit megfagyva, amikor célba értem… ez volt az egyik legrosszabb verseny, amin valaha részt vettem. Csak a túlélésről szólt. Amikor a célba érkezés után elkezdtem felmelegedni, a fájdalom elviselhetetlen volt – nyilatkozta Lindholm a verseny után a finn médiának, írja a Telex.

Mint mondta, az öltözőben egy hőcsomagot gyömöszölt a nadrágjába, és vagy 15 percig tartott mire kiolvadt az ágyéka környéke. Egyébként nem először járt így Lindholm, akinek tavaly novemberben, egy finnországi versenyen már volt hasonló gondja.

(Fotó: iltalehti.fi)