Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt elnöke koronavírusos. A szerb sajtóban gyorsan felröppent a hír, hogy a csetnikvajda kórházba került, ám Šešelj rövidesen közölte a nyilvánossággal, hogy miért kellett kórházba mennie és azt is, hogy milyen egészségi állapotban van.

– Már nem vagyok kórházban. Négy, vagy öt órát voltam, mert egy alapos szív-vizsgálaton estem át. Felvettem az oltás mindhárom adagját, úgyhogy nincsenek tüneteim. Azt mondták, a megerőltetést kerülnöm kell – nyilatkozta a politikus az Alo bulvárlapnak.

Šešelj a közelmúltban kijelentette, hogy nem indul a köztársasági elnökválasztáson, ami első alkalommal történik meg, mióta politikával foglalkozik.

A háborús bűnökért Hágában elítélt csetnikvajda ezen döntését többen is úgy értelmezték, hogy ezzel a gesztussal igazából Aleksandar Vučić esélyeit akarja javítani.

Az elnökjelöltség helytett Vojislav Šešelj ezúttal a parlamenti választásokon pártjának listavezetője lesz.

Vojislav Šešelj (Fotó: N1)