Ljubiša Stojmirović, a Szerb Haladó Párt (SNS) egyik alapítója több éve képviselő a köztársasági parlamentben, de az SNS mostani listáján nem szerepel. Szerinte ez azért van, mert támogatásáról biztosította a Jadar-völgyben élőket, akik tiltakoztak a Rio Tinto érkezése miatt.

– Azt hiszem, az is hozzájárult ahhoz, hogy ne szerepeljek a listán, hogy a parlamenti felszólalásaim nem egyeztek meg a kollégáim által mondottakkal. De úgy érzem, arra esküdtem fel, hogy Szerbia polgárainak érdekeit szolgáljam, és így is tettem. Szerintem ez is hozzájárult ahhoz, hogy ne legyek a jelöltlistán – mondta a Danas napilapnak az egykori képviselő.

Stojmirović szerint a parlamenti képviselők munkája nagyon degradálódott, nincs miért dicsérni őket, de ezért sem Aleksandar Vučićot, sem az előző hatalmat nem hibáztatja.

– Ezért kizárólag a képviselők hibáztathatók, ők, akik megengedték, hogy ennyire alacsonyra süllyedjenek, hogy rongyok legyenek, amikkel feltörlik a padlót. Én igyekeztem méltó maradni az eskühöz, amit tettem, öt mandátum alatt voltam képviselő – nyilatkozta Stojmirović.

(Fotó: Beta)