A Szerbia Útjai Közvállalat igazgatójának, Zoran Drobnjaknak valamivel több mint félmillió svájci frank (több mint 300 ezer euró) volt egy titkos bankszámláján a svájci Credit Suisse bankban 2008 közepén – derült ki a Bűnözés- és Korrupciókutató Hálózat (KRIK) oknyomozó portál cikkéből, amely a Swiss Secrets nemzetközi projektjének részeként készült.

Drobnjak a vizsgált időszakban éppen átvette az útépítő cég vezérigazgatói posztját, ráadásul akkoriban több alkalommal is beszélt a médiának a cég rekordtartozásairól, amelyek mintegy 320 millió eurót tettek ki, és állítása szerint a korábbi években keletkeztek.

Drobnjak 2007 áprilisában nyitott bankszámlát Svájcban, és ugyanazon év végén a Demokrata Párt vezette kormány őt nevezte ki a vállalat élére. 2008 közepén már több mint félmillió frank volt a számláján – közli az oknyomozó portál. Hozzáteszik, hogy Drobnjak Radovan Marinković üzletembernek, a Centrolek és a Minnex Trading Corporation tulajdonosa számára lehetővé tette, hogy hozzáférjen a pénzéhez.

A kiszivárgott adatok szerint Drobnjak nem jelentette ezt a számlát a Korrupcióellenes Ügynökségnek, amikor mint közvállalati vezetőnek a vagyonnyilatkozatában ezt meg kellett volna tennie.

Szerbia állampolgárai egyébként csak a Szerb Nemzeti Bank engedélyével rendelkezhetnek külföldi bankszámlával. A KRIK tudomása szerint ugyanezen intézménynek nem volt tudomása Drobnjak svájci számlájáról. A Szerbia Útjai vezetője nem reagált az oknyomozó portál megkeresésére és az újságírók kérdéseire sem– áll a közleményben.

Marinković: A számlán lévő pénz az enyém

Marinković, aki hozzáféréssel rendelkezett Drobnjak svájci számlájához, az oknyomozó portállal folytatott telefonbeszélgetésében azt állította, hogy a számlán lévő pénz az övé, és Drobnjakot jelölte ki a számla hivatalos tulajdonosának.

– Ő a számla tényleges tulajdonosa, megnyitottam neki a számlát, és hívtam, hogy jöjjön aláírni – mondta Marinković, és azt állítja, hogy a számláján lévő pénzt amerikai és lengyelországi számlákról utalta át, hiszen ezekben az országokban magánvállalkozásokkal rendelkezik.

– Azt terveztem, hogy felújítom a házamat Banovo Brdón, és Drobnjakot kértem fel, hogy gondoskodjon a felújításról, ezért pénzt hagytam neki a svájci számlán, mert nem tudtam Amerikából irányítani az építkezést – mondta Marinković, és hozzátette, hogy Drobnjakkal rokoni kapcsolatban állnak, hiszen ő a veje.

A számlát 2011-ben zárták le, és Marinković azt mondta, hogy ez a döntés azért született, mert nem kapták meg a Szerb Nemzeti Bank hozzájárulását.

Zoran Drobnjak (Fotó: Nedeljnik)