Erőszakos bűncselekmény és súlyos testi sértés miatt vette őrizetbe a belgrádi rendőrség D. S. (43) és M. R. (47) rendőrhivatalnokokat.

A belügyminisztérium (MUP) közleménye szerint a két rendőr a szerb főváros Vračar negyedében az egyik kávézóban egy rövid szóváltást követően fizikailag is bántalmazta a belügyminisztérium egyik 44 éves munkatársát, aki súlyos sérüléseket szenvedett.

– A verekedés résztvevői ellen fegyelmi eljárás indult – közölte a MUP.

A szerb sajtó korábban arról írt, hogy a két rendőr által bántalmazott férfi, M.V., az Interpol helyi osztályvezetője.

A megtámadott férfi súlyos testi sérüléseket szenvedett, eltört az állkapcsa, a koponyacsontja és a karja.

A Nova.rs azt is kiderítette, hogy D.S. korábban a bűnügyi-hírszerző osztály parancsnoka volt, míg M.R. a rendőr-igazgatóságban dolgozik koordinátorként.

Illusztráció (Fotó: N1)