A szabadkai hajléktalanszálló bezárásáról szóló keddi hírre reagálva a Fedél a fejünk felett civil szervezet arra figyelmeztet, hogy a városi hatóságok nem teljesítették az ígéretüket, ugyanis január elején a város illetékesei és a Vöröskereszt szabadkai tisztségviselői bejelentették, hogy a hajléktalanszálló az idén megszakítás nélkül fog működni, és nem csak a leghidegebb napokon, ahogy az a korábbi években történt – írta meg a maglocistac.rs.
A szervezet felszólította az önkormányzatot, hogy mutasson felelősséget a leginkább veszélyeztetett polgárok iránt, és teljesítse ígéreteit. “Az elmúlt harminc évben tanúi lehettünk annak, hogy a politikusok, a hivatalnokok és a közéleti személyiségek között hosszú ideje nincs becsület és tisztesség, a szavuk és az ígéreteik nem érnek semmit” – mondták a szervezet aktivistái.
“Az az állítás, amit Stevan Bakić polgármester tavaly megfogalmazott, hogy keményen dolgoznak és felelős szociálpolitikát folytatnak, egyszerűen nem állja meg a helyét. Egy több mint százezres városról, amely a költségvetésének csak az 5 százalékát szánja szociális kérdésekre olyankor, amikor évről évre nő a szegénység és a társadalmi egyenlőtlenség, nem mondható el az, hogy felelős szociálpolitikát folytat. Az utcára került emberekről egész évben gondoskodni kellene, ahogyan azt ígérték is, és nem csak a téli időszakban ” – vélekednek ennél a szervezetnél.
A A hajléktalanszálló újranyitását kérik a civilek (Fotó: maglocistac.rs)