Három uniós ország vezetői március 15-én meglátogatták az orosz hadsereg által ostromlott ukrán fővárost, hogy szolidaritásukat fejezzék ki Volodimir Zelenszkij elnökkel és az orosz agresszió aldozatává vált ukrán néppel. Nem mindennapi esemény, hogy egy tüzérségi és rakétatűz alatt álló fővárosba sietnek a baráti kormányfők.  De a küldöttség összetétele is sokatmondó – magyar szempontból különösen.

A fenti „tablókép” ugyanis meglehetősen vegyes. Három uniós kormányfő lép a sajtó elé, az EU-ba – egyelőre kevés reménnyel – igyekvő házigazdával együtt. A bátor vendégek közül csak egyiknek a hazája szomszédos a megtámadott Ukrajnával, Lengyelországé. Hármuk közül kettő populistának számít (a lengyel és a szlovén), harmadikuk pedig politikatudósként könyvet írt a populizmus ellen (a szintén konzervatív cseh).

De mind a négy államférfi belátta: most nem ez számít! Amikor provokáció nélkül megtámad valakit egy sokkal erősebb hatalom, amikor ártatlan civilek halnak meg saját lakásaikban, amikor immár hárommillió menekült hagyta el hazáját, akkor nem a szemléleti különbségek számítanak, hanem az, hogy a megtámadott fél felé kimutassák együttérzésüket és támogatásukat.

Akár annak árán is, hogy ezzel „belekeverednek” a háborúba – amit feltehetőleg ők sem akarnak.

A tablóról hiányzik a lengyel és a szlovén populisták eddigi „nagy barátja” és elvtársa, Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Aki az orosz támadás óta másról sem beszél, mint hogy „Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból”, meg hogy a helyzetet kizárólag magyar szempontból szabad megítélni.

Mindkét mondolat jól hangzik – de üres beszéd! Minden kormányfő természetesen saját hazája szempontjából ítél meg minden helyzetet, és mind a négy fenti miniszterelnök ki akar(t) maradni a háborúból. Csakhogy azt is tudják: az agresszor pontosan erre számít, az áldozatnak pedig csak azzal lehet segíteni, ha világosan – és bátran – álllást foglalnak egy olyan háborúban, amelyben – ritkaságként! – az igazság egyértelműen és megkérdőjelezhetetlenül a megtámadott oldalán van.

Orbánnak természetesen jól jött a látogatás dátuma: március 15-én nyilván otthon a helye. De biztosak lehetünk abban is, hogy akár Zelenszkij, akár a vendégek szívesen vártak volna egy fél vagy egész napot, hogy csatlakozzon hozzájuk. Orbán külügyminisztere szánalmasan magyarázta, miért nincs főnöke ott, ahol a bátrak megjelentek.

Ha a magyar nemzeti ünnep lett volna az egyetlen ok, akkor a magyar miniszterelnök a Kossuth téren nem saját ellenzékét ítélte volna el gúnyolódva a nemzeti ünnepi(!) beszédében, hanem az agresszort. De persze nem ez történt. Orbán nem meri és nem akarja aláaknázni  a Putyinhoz fűződő „barátságát”. Inkább saját szövetségeseit – sőt: legközvetlenebb populilsta haverjait – hagyja cserben.

Akik lassan de biztosan ki is ismerik. Bajban ismerszik meg az ember legjobban. És ilyenformán nem is hiányzott nekik ott, Kijevben.

Négy kormányfő (és egy helyettes) az ellenséges tűz alatt álló Kijevben. Három ország vezetőinek fontos a szolidaritás: Janez Janša szlovén kormányfő (b-1), Jaroslav Kaczynski lengyel miniszterelnök-helyettes (b-2), Mateusz Morawiecki lengyel (b-3), Denisz Smihal ukrán (j-2) és Petr Fiala cseh miniszterelnök a kijevi sajtóértekezleten. 2022. március 15. (Fotó: Petr Fiala/Twitter)