„Most megfogtuk őket: kidobott szavazólapokat találtak Erdélyben, egy Marosvásárhely melletti hulladéklerakatban. Mindig is tudtuk, hogy csalnak a választáson, de most mindenki láthatja, hogy milyen eszközökkel. Úgy tűnik, egyre többen gondolják Erdélyben is, hogy a Fidesznek mennie kell. Ők pedig annyira rettegnek a vereségtől, hogy még a legegyértelműbb csalástól sem riadnak vissza: szó szerint szemetet akartak csinálni a választói akaratból.
De ez már nem fog sikerülni. Elmegyünk a végsőkig, elmegyünk a falig, a jogászaink már dolgoznak a következő lépéseken, mert a Fideszt és Orbánt nem hagyjuk többé csalni. Itthon nem tudnak ilyen nyíltan csalni – ezt húszezer ellenzéki szavazatszámláló biztosítja. De egyszer és mindenkorra megakadályozni a csalást nem más, csakis Ön tudja, kedves választó. Azzal, hogy vasárnap elmegy választani és elzavarja ezeket a csalókat oda, ahova valók: a történelem szemétdombjára.” – írta Facebook-bejegyzésében Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt.

Kidobott levélszavazatok Marosvásárhelynél (Fotó: Cristian Teodorescu)