Engem a Vajdaság negyed évszázada „elszeretett” – válaszolta Pap Éva arra kérdésre, hogy miként kapcsolódik harmadik regénye a Vajdasághoz, amely nyár elején jelenik meg és a „Megbocsátás” címet kapta. Az írónővel a cím jelentősége mellett többek között arról is beszélgettünk, hogy mennyiben változott meg benne az a bizonyos kötődés.

Hol tart most a harmadik könyved? 

Talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy a legnehezebb időszakon vagyok túl. Ez az időszak az, amikor leírom az utolsó mondatot és szót, aztán a kéziratot elküldöm a szerkesztőnek, majd amikor két napra rá látom az üzenetét, miszerint beszélni szeretne velem, összerándul a gyomrom. Aztán megnyugszom, hogy semmi komoly gond nincs, csak egyeztetjük a szerkesztés további  folyamatát, köreit. Jelenleg három ilyen fázison vagyok túl. Az első körben előfordult egy-két  olyan kérdés, mint például: „Mire gondolt a szerző?”. Az utolsóban viszont már többnyire azt tisztáztuk, hogy néhány vessző és kötőszó hova kerüljön vagy kell-e egyáltalán. A napokban elkészült a végleges szerkesztett változat. Most már jöhet a korrektúra, tördelés és nyomdai előkészítés, hogy június elején megjelenhessen a könyv.

Miért épp a Megbocsátás címet kapta a könyv? Mit jelent számodra ez a kifejezés?

Egyrészt, amilyen egyszerű és rövid ez a szó, annál inkább bonyolult és többrétegű lehet a jelentése. Ez utóbbi miatt került erre a választás, nagyon jól kifejezi a cselekményt, azt a folyamatot, amelyen a történetben keresztülmennek a főhősök, jelen esetben egy feleség és egy férj, akik – elsődlegesen, de nem biztos, hogy kizárólagosan a férfi hibájából – súlyos krízisbe kerülnek. Hangsúlyozom, hogy az én felfogásomban a megbocsátás nem egy pillanatnyi cselekvés, hanem egy hosszú és nehéz folyamat, már amennyiben lehetséges, hogy létrejöjjön. Azt mindnyájan jól tudjuk, hogy ha elkövetünk olyan dolgokat, amellyel a házastársat megbántjuk, az Isten megbocsát. A nagy kérdés, és szerintem a legfontosabb is egyben az, hogy vajon az a másik képes-e, akar-e megbocsátani? És a kérdés ugyanúgy fennáll azokra vonatkozóan is, akik ebben a történetben megnehezítik a házaspár küzdelmét, hogy helyrehozzák és megóvják a házasságot: nekik megbocsátható-e? Én személy szerint olyan típus vagyok, akit ha megbántanak, nem szereti tartani a haragot, de ez nem jelenti azt, hogy úgy teszek, mintha semmi nem történt volna. Ha valakivel végül mégsem sikerül helyrehozni a dolgokat, akkor azt úgy zárom le, hogy nincs többé dolgunk egymással. Nem haragszom rá, de nem is biztos, hogy az életem része kell, hogy legyen a továbbiakban.

Hogyan kapcsolódik a történet a Vajdasághoz?

Egyrészt engem a Vajdaság több mint negyed százada „elszeretett”, másrészt a férjem és a családja bunyevác-magyar, ezektől a tényektől nem tudok elvonatkoztatni. Többszörösen bejártam a Vajdaságot, sok közeli barátom él ezen a területen. Nagyon jól ismerem Szabadkát.  Nem tudok elmenni a korzón úgy, hogy valamelyik olvasóm ne szólítson meg. Ebben a városban úgy hívnak, hogy a Szabadkai Éva, és ez nagyon jó érzés. A harmadik regényem megírása alatt Újvidéken kétszer töltöttem hosszabb időt. Imádtam fejtegetni azt a titkát, hogy miért is szerethető annyira, míg végül rájöttem, hogy a város maguk az emberek. Ide helyeztem el a Megbocsátás című könyvem szereplőit, akik a belvárosban a Halpiacra járnak vagy a Limánra friss zöldségért, és a tél végén a bulváron az aluljáró lépcsője mellett ülő asszonytól veszik meg a mimózát, aminek én sem tudok ellenállni.

Ha már Vajdaság: az elmúlt időszakban több időt töltöttél ott, mint korábban.

Ennek oka egyrészt a regényhez tartozó kutatómunka volt. Másrészt elkezdtem a szabadkai társulatok színházi elődadásait nézni azért, hogy még jobban megértsem az ő felfogásukat és be tudjak kapcsolódni ebbe az izgalmas világba, mert ez is érdekel. Nem titok, hogy Magyarországon játszódó történetet is szándékozom írni, de előtte azonban még két-három  regény megírása előttem van, amelyek egész biztosan ugyanúgy, mint az első három történet, Szarajevóban, Szabadkán és Újvidéken fognak játszódni. És hiszem, hogy ha majd a levéltárba is eljutok egy-egy kutatás végett, további témákra bukkanok majd, amelyek megírásra sarkallnak.

Hol találkozhat veled legközelebb a közönség? 

A június elejei, magyarországi megjelenést követően a Vajdaságban leszek. Rögtön egy szabadkai könyvbemutatóval kezdek, aztán Újvidékre is szeretnék eljutni, ha már ez a fő helyszín, és  utána minden bizonnyal végig járom azokat a településeket, ahol az első két könyvemet az előző évben is bemutattam. Felejthetetlen, mekkora szeretettel várnak rám, én pedig ugyanakkora szeretettel megyek, hogy újra találkozhassunk.  Nemrég azonban egy hatalmas élményben volt részem: április 9-én részt vehettem Zomborban a Nemzetközi Kultúra napján tartott eseményen, ahol a második regényem, a Mielőtt lemegy a nap egyik részlete szerb nyelven került felolvasásra. Nagyon izgultam, de végül úgy láttam, örömmel fogadták a résztvevők. Remélem, hogy ez valami csodálatos dolog kezdete.