A S.A.R.S., a Tropico Band, Alee, Gazda Paja, KKevin, Manuel és DJ Yamina is fellép majd többek között június 23-a és 25-e között a topolyai Lake Festen – a szervezés alatt álló esemény részleteiről Tajti Attilát kérdeztük.

Két hónap múlva egy különleges helyszín ad otthon az első nagyobb, három napos rendezvényeteknek. Hogy áll most a szervezés? Kikkel sikerült eddig szerződést kötni a fellépők közül? Avagy, kik azok, akik már biztosan ott lesznek?

– Így van, nagy erőkkel folyik a szervezés, hiszen egy új helyszínen, egy teljesen új koncepcióra épült fesztivált valósítunk majd meg június 23. és 25. között, Lake Fest néven, a topolyai félszigeten. Amellett, hogy készül a fesztiváltérkép, folynak az egyeztetések a színpadi látványvilágról, a dekorációs elemekről és az ideiglenes, vagy akár végleges infrastrukturális fejlesztésekről. Zajlanak a szponzori tárgyalások, lassan pedig a marketing együttműködések is körvonalazódnak és a rendezvény fővédnökével, Topolya vezetőivel is folyamatosak az egyeztetések. Nemrég publikáltuk a Lake Fest zenei felhozatalát, amellyel úgy néz ki, sikerült eltalálni a közönségünk ízlését, ugyanis már most bőven ezer feletti az érdeklődők száma az esemény iránt. A szervezői csapatunkba tartozó fiatalok nem tudnak végigmenni Topolya utcáin úgy, hogy ne szólítanák le őket azért, hogy érdeklődjenek a fesztivál részleteiről. De nemcsak a résztvevők és az érdeklődők, hanem mi is nagy izgalommal várjuk, hogy megvalósuljon ez az igen nagy volumenű, háromnapos rendezvény és már most nagyon boldogok vagyunk attól a rengeteg pozitív visszajelzéstől és buzdítástól, amelyet a város lakóitól kapunk. Mindig nagy öröm, amikor értékelik az ötleteinket és biztatnak bennünket a megvalósításban. Akik pedig biztosan fellépnek a Lake Festen: a S.A.R.S., a Tropico Band, Alee, Gazda Paja, KKevin, Manuel, Tozla, ValMar, Abstrct, Andrew Meller, Galoski, Runy, Yamina és sokan mások…A fellépők teljes listája megtekinthető a Facebook oldalunkon.

Milyen koncepció alapján állították össze a felhozatalt?

2013-ban, azaz a kezdetekkor, még sokkal könnyebb dolgunk volt, akkor ugyanis olyan fellépőket kellett felvonultatnunk, akiket mi magunk is szerettünk. Ebben az időszakban jóformán a saját korosztályunknak szerveztünk fesztiválokat, eseményeket. Mára ez egy picit nehezebbé vált, de még mindig nagy előnyünk, hogy közel tíz éve foglalkozunk rendezvényszervezésével és rengeteg fiatallal működünk együtt, így általuk, velük együtt, nyomon tudjuk követni az éppen aktuális trendeket. Nagyon fontos számunkra, hogy a lehető legszélesebb körben felkeltsük az érdeklődését, de azt is szem előtt kell tartanunk, hogy olyan zenekarokat, lemezlovasokat vonultassunk fel, akik az éppen adott fesztivál arculatába beleillenek. Ez általában sikerül, és úgy tűnik, hogy most sem fogtunk mellé. A jegyértékesítés már javában zajlik, a tapasztalat pedig azt mutatja, hogy rengeteg szülő vásárol belépőt saját magának és a gyermekeiknek egyaránt. Azoknak, akik biztosan ott akarnak lenni, érdemes már most megvásárolniuk a jegyeket, bérleteket. Erre Topolyán a Művelődési Házban, Zentán az Almási Cukrászdában, online a Gigstix oldalán, illetve a referenseinknél van lehetőség.

Tajti Attila

Tajti Attila: A jegyértékesítés már javában zajlik, a tapasztalat pedig azt mutatja, hogy rengeteg szülő vásárol belépőt saját magának és a gyermekeiknek egyaránt

Fontos volt, hogy a magyar és a szerb ajkú közönséget egyaránt kiszolgáljátok?

– Igen, ez mindig fontos a szervezői csapatunk számára. Minden általunk szervezett eseményen vegyesen vonultatjuk fel a szerb, a magyar és a külföldi produkciókat. A Lake Festet is ennek tudatában indítottuk útjára és a színes felhozatal a következő években is jellemző lesz. Jövőre a magyar rapperek és lemezlovasok mellett meglepjük majd a közönséget magyar koncertekkel is.

Az esti bulik mellett napközben milyen programokkal számolhatnak az érdeklődők?

– Mivel a táborozás céljára az Autós Kempinget jelöltük ki, így adja magát a topolyai tó és strand közelsége. Az éjszaka fáradalmait itt pihenhetik majd ki a fiatalok, ahol fakultatív programokkal tesszük színesebbé a városban eltöltött időt. Ennek érdekében együttműködési megállapodást kötöttünk egy helyi vállalkozóval, aki quad és buggy túrákat szervez majd a fesztivál ideje alatt a közelben, emellett szeretnénk sportolási lehetőséget is biztosítani, valamint tervben van az is, hogy kiköltözik egy rádió is a tópartra. Ám a nappali programok véglegesítése még zajlik.