Bekérette a horvát külügyminisztérium Magyarország zágrábi nagykövetét kedden, hogy magyarázatot kérjen Orbán Viktor miniszterelnök kijelentésére, amely szerint „Magyarországnak is lenne tengere, ha nem vették volna el tőle” – jelentette a Hina horvát hírügynökség.

A kormányfő a Kossuth rádió péntek reggeli műsorában az Oroszországgal szemben bevezetni tervezett, az olajembargót is magában foglaló uniós csomagról szólva úgy fogalmazott: „Természetesen, akinek van tengere és vannak tengeri kikötői, az hajókon tud szállítani olajat a világ bármely pontjáról, de vannak országok, amelyeknek nincsenek tengerei, nekünk is lenne, ha nem vették volna el őket, de nincsenek jelen pillanatban, ezért Magyarországra orosz vagy bármilyen fajta olaj kizárólag csak csővezetéken érkezhet, a csővezeték egyik fele Oroszországban, egyik vége Oroszországban van, a másik pedig Magyarországon”. Orbán azt is kijelentette, hogy az uniós javaslat „felér a magyar gazdaságra ledobott atombombával”.

A horvát külügyminisztérium szerint az ilyen kijelentések szükségtelenül rontják a két ország jó baráti viszonyát.

„Horvátország elítéli a magyar miniszterelnök kijelentését” – írta a tárca közleményében, hozzátéve: „Elítélünk minden területi követelést a szomszédos államokkal szemben.”

A hírre Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára a közösségi oldalán úgy reagált: a horvát külügyminisztérium valamit félreértett.

„Miniszterelnök úr egy történelmi tényt említett. Reméljük, hogy horvát barátaink nem ülnek fel a sajtó hisztériakeltésének, és folytathatjuk közös munkánkat az együttműködés fejlesztése érdekében” – írta.