Virág Judit művészettörténész alapította, és férjével, Törő Istvánnal vezeti a budapesti Virág Judit Galériát és Aukciósházat, amely kortárs árveréseket is rendez, de alapvetően a XIX. és XX. századi magyar festészettel és Zsolnay-kerámiákkal foglalkoznak, írja az Index a galériát ls aukciósházat bemutató cikkében.

Az írás egyik részében Virág Judit lánya, Kelen Anna, aki több mint tíz éve részt vesz a munkában, arról beszélt, hogy a következő akciójukon három olyan festmény is lesz, amely mintegy száz éve lappang. Ezek közül az egyik Párizsból jött, a másik Amerikából bukkant fel 96 év után, a harmadik pedig Vajdaságból érkezik.

A vajdasági alkotással kapcsolatban Kelen Anna a következőket árulta el:

„Ez egy vajdasági magyar ügyvéd gyűjteményéből került elő, aki lenyűgöző kvalitású műveket vásárolt Rippl-Rónai, Vaszary János, Ferenczy Károly, Kernstok Károly alkotásaiból. Ez a gyűjtemény igazából sose volt kutatva, megírva, se felfedezve. Amikor megláttam, belevetettem magam a levéltárakba, adattárakba, végignéztem a régi kiállítási katalógusokat, és a végén összeérnek a szálak.” – mondta Kelen Anna.

A Virág Judit Galéria és Aukciósház (Fotó: Tripadvisor)