Amerikai kutatóknak először sikerült a Holdról származó talajmintában növényt termeszteniük, írja a 444.hu.

A Floridai Egyetem kutatói az 1969-72-es Apollo-küldetések során gyűjtött holdi port használtak, zsázsát ültettek bele. A magok két nap után kihajtottak, és a hatodik napig hasonlóan növekedtek, mint a földi talajba ültetett hajtások. Ekkor viszont fejlődésük lelassult, elsatnyultak.

A kutatók szerint viszont ennek ellenére tudományos áttörésről van szó.

Bill Nelson Nasa-vezér szerint az eredmény a hosszútávú terveik szempontjából fontos: a mélyűri expedíciók megvalósításához szükségük lesz arra, hogy a Hold és a Mars talaján táplálékot tudjanak termeszteni az űrhajósaiknak.

A további kutatások számára az egyik kihívást az jelenti, hogy nem áll rendelkezésre túl sok talajminta, amivel kísérletezni lehet. A Nasa űrhajósai az Apollo-küldetések során 382 kilogrammnyi kőzet-, talaj- és pormintát hoztak a Földre, ebből növényenként 1 gramm földet kaptak a floridai tudósok a kísérlethez.

A Nasa 2025-ben tervez legközelebb embereket küldeni a Holdra.

A Hold (Fotó: Pixabay)