Szerződéses orosz katonák sora tagadja meg, hogy Ukrajnában vessék be, írja a Guardian. A lapnak álnéven, Dmitrijként nyilatkozó szerződéses katona például április végén tagadta meg, hogy újra Ukrajnába vezényeljék. Alakulata februárban már megjárta a frontot, így szembesülhetett azzal, milyen keményen harcolnak az ukránok. Amikor parancsot kaptak, hogy újra Ukrajnába induljanak, nyolc társával együtt közölte, hogy ő nem megy. Parancsnokai eleinte dühösek voltak, de végül “lenyugodtak, mert tudták, hogy nem nagyon tehetnek semmit”. Dmitrij, akinek júniusban jár le a szerződése, azóta Belgorodban, a Harkivhoz legközelebbi orosz nagyvárosban szolgál.

Dmitrij és társai példája nem egyedi, a BBC orosz adásának Szergej Bokov, a 23 éves szerződéses katona azt mesélte, hogy amikor április végén közölte parancsnokaival, hogy otthagyja a sereget, azok már meg se próbálták lebeszélni erről.

Mihail Benyas, a parancsmegtagadó katonáknak jogsegélyt nyújtó ügyvéd szerint “száz és száz” katona lépett már kapcsolatba a csapatával – írja a 444.hu. Mindannyiukat arról tájékoztatta, hogy mivel Oroszország hivatalosan nem áll háborúban, a parancsmegtagadást legfeljebb a seregből való leszerelésükkel büntethetik.

 

A hivatásos orosz katonák mondhatnak nemet az ukrajnai bevetésre