Ökumenikus istentiszteletet tartottak Novák Katalin államfői beiktatása előtt szombat délelőtt Budapesten, a Kálvin téri református templomban, amelyen egyházi vezetők megáldották Magyarország új köztársasági elnökét.

Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke igehirdetésében arról beszélt: ez az első alkalom, hogy katolikusok, reformátusok, evangélikusok „a zsidó felekezet szombati imájától kísérve”, a hívők közösségében kérik Isten áldását az ország első polgárára.
Ehhez szükség volt a megválasztott köztársasági elnök „bátorságára és alázatára”, és arra, hogy „újra és újra, tisztségtől, hivataltól függetlenül keresse Krisztus útját” – mondta a református püspök.
Balog Zoltán azt kérte, hogy legyen ez egy új „magától értetődőség” Magyarországon, ahol az alaptörvény kimondja a magyar állam keresztény megalapozottságát, és az állam minden szervének kötelességévé teszi az ország keresztény kultúrájának védelmét.

Ezt követően, 11 órától a Kossuth téren „beiktatási díszceremóniára” kerül sor, ezen mond beszédet Novák Katalin. Az ünnepség e helyszínén zenei fellépők is lesznek:

  • Balázs János és Kádár Viktória zongoraművészek
  • Rúzsa Magdolna énekesnő
  • a Magyar Nemzeti Táncegyüttes
  • Angelica leánykar

13 órától aztán megnyílik a klasszicista Sándor-palota kapuja a közönség számára.

Novák Katalin beiktatási ceremóniája (MTI)