Az év eleje óta 13 nőt gyilkoltak meg Szerbiában, nyolcat közülük a partnerük ölt meg, közölte az Autonóm Női Központ.

A meggyilkolt nők mindegyike valakinek az édesanyja, lánya, testvére, nagynénje volt, a legfontosabb kérdés pedig a központ szerint az, hogy megvannak-e Szerbiában azok a módszerek, amelyek megakadályoznák ezeket a bűncselekményeket.

Május 18-a a meggyilkolt nők emléknapja, amely napot éppen azért jelölték ki Szerbiában, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy az intézmények nem foglalkoznak megfelelő módon ezekkel a bűncselekményekkel és a megelőzéssel sem.

A női központnál azt mondják, hét évvel a nap meghatározása után sem történt előrelépés, hiszen a meggyilkolt nők fele a gyilkosságot megelőzően próbált segítséget kérni az intézményektől, azok azonban nem tették meg a megfelelő lépéseket. A központ szerint az intézmények csődöt mondtak, miközben zéró toleranciát hirdettünk az erőszak ellen.