Jens Stoltenberg NATO-főtitkár vasárnap azt mondta, „Ukrajna megnyerheti ezt a háborút”.

„Oroszország ukrajnai háborúja nem úgy zajlik, ahogy Moszkva tervezte. Nem sikerült bevenni Kijevet. Harkiv környékéről visszavonulnak, a donbásszi nagy offenzívájuk megakadt. Oroszország nem éri el stratégiai céljait” – tette hozzá. Stoltenberg szerint az ukránok bátran védik a hazájukat, a NATO pedig segítségül több milliárd dollár értékű biztonsági támogatást juttat el Ukrajnának – írja a hvg.hu.

A szövetségesek határozott támogatásukról biztosították Ukrajnát, és „tovább erősítették a NATO elrettentő erejét a védelemmel és a háború hosszabb távú következményeivel kapcsolatban, beleértve az Oroszországgal szembeni jövőbeli álláspontunkat is” – tette hozzá. Emellett „a NATO ajtaja nyitva áll” Svédország és Finnország előtt, „történelmi jelentőségűnek” nevezve a csatlakozási szándékukat.

Jens Stoltenberg