Az előttünk álló tél lesz a legnehezebb: energiahordozó lesz, de élelmiszerhiánnyal kell számolni, a világpiac 25 százalékán nem lesz kenyér – jelentette ki Aleksandar Vučić államfő vasárnap reggel a Prva tévén.

– Az Oroszország elleni szakciók bevezése ellen van a nagynéném, az édesapám és én is, de könnyű ezt mondani…Ennek a következményeit szenvedjük, például ha nem férünk hozzá a tőkepiachoz, nincs lehetőségünk megújuló hitelekre, ami kihat a fizetésekre és a nyugdíjakra – mondta többek között Vučić, aki szerint még egy ideig el lehet odázni a szankciók bevezetését, de azt nem lehet tudni, hogy meddig. Az államfő szerint tízszer jobban élhetnénk Szerbiában, ha bevezetnénk a szankciókat.

Az áram árával kapcsolatosan annyit mondott, hogy egy 30 százalékos drágulást nem bírna ki se a lakosság, se az állam.

– Nedimović miniszter kijelentése miatt, miszerint nincs semmi gond és mindent tudunk exportálni is, a legszívesebben kiugornék az ablakon – tette hozzá Vučić.

Fő a feje Oroszország miatt (Fotó: Miloš Miškov/Beta)