Sebők Csáki Tiána, a mindössze tizenöt éves szabadkai maratonfutó bronzéremmel tért haza Ausztriából a backyard versenyről, ahol 19 kört futott le, egyenként 6,7 kilométeres távon.
Ez a versenyforma azt jelenti, hogy minden versenyzőnek minden egész órában meg kell jelennie a rajtnál, és le kell futnia 6,7 kilométert, ami után a következő egész óráig pihenhet. Tiána ezt egymás után 19-szer tette meg.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
„Sikerült 19 órán át futnom, ami után úgy döntöttem, megállok. Öt óra hiányzott ahhoz, hogy kvalifikáljam magam a világbajnokságra. Nagyon jól ment egészen a 11. óráig, 11 kört probléma nélkül lefutottam, ekkor éreztem egy kis hullámvölgyet, amit gyorsan leküzdöttem, és folytattam egészen a 19 körig” – nyilatkozta Tiána a Vajdasági RTV-nek.
Már három éve fut hosszútávokon, és ez volt a negyedik részvétele backyard versenyen.
„Télen felkészülés következik Ulcinjban, egy hetet töltök majd ott, azt követően márciusban Szlovéniába utazom, ahol megpróbálom újra lefutni a 24 órát, júniusban pedig Palicson vár rám egy hatórás verseny. Ha sikerül lefutnom Szlovéniában, akkor októberben vár rám a világbajnokság Tennessee-ben” – tette hozzá.
Az ausztriai eredmény Tiána személyes csúcsa, nálánál csak idősebb versenyzők teljesítettek jobban 24, illetve 21 körrel.
Fotó: RTV

