A Fiat dolgozói küldöttségével és Nikola Dašić kragujevaci polgármesterrel hétfőn Belgrádban, a munkaügyi és a gazdasági miniszterekkel folyatott találkozón közölték, hogy egyetlen dolgozó sem kaphat felmondást, írja a szerb sajtó.

Zoran Miljković, a Fiat Plastic testvérvállalatban működő önálló szakszervezet elnöke szintén jelen volt a megbeszélésen, aki a gyűlést követően a Beta hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, a kormány arról biztosította őket, hogy egyetlen munkás sem kaphat felmondást.

A szakszervezeti vezető közölte, hogy a munkáltató május végéig ismerteti majd, milyen szociális program-javaslatot dolgozott ki a kragujevaci Fiat Chrysler Automobiles (FCA) dolgozói számára.
Ez a program önkéntes alapon két lehetőséget irányoz elő: az egyik, hogy a dolgozó végkielégítés mellett távozik a vállalatból, a másik pedig, hogy a a munkavállaló a Stellantis cégcsoport – amelynek a Fiat is része – valamely külföldi üzemébe megy dolgozni.

Miljković rámutatott, hogy a szociális program-javaslatról értesítik majd Darija Kisić Tepavčević munkaügyi minisztert is, ám a program érvényessége azon múlik, hogy azt a dolgozók elfogadják-e, vagy sem.

A hétfői megbeszélésen az is szóba került, hogy a szerbiai törvényekkel összhangban a Fiat a dolgozóit legfeljebb egyéves időtartamra más vállalatokba irányíthatja át Kragujevacon, vagy a várostól legfeljebb 50 kilométerre.

Amennyiben a munkáltató nem él ezzel a lehetőséggel, a dolgozók pedig nem fogadják el a szociális programot, akkor a vállalat köteles megtartani a dolgozókat és nem adhat nekik felmondást.

– Megüzentük a minisztereknek, hogy amennyiben a Fiat eltér a megállapodástól, akkor több mint 3000 dolgozó kész tiltakozni, és Kragujevacon, valamint Szerbia egész területén útblokádokat tartani – húzta alá Miljković.

A szakszervezeti vezető hozzátette, hogy az FCA délkelet-európai illetékesétől, Silvia Vernettitől követelni fogják, hogy váltsa le a kragujevaci gyár igazgatóját, Nikola Jerotijevićet, mert véleményük szerint ő a hibás az előállt helyzetért.

Mint mondta, őt terheli a felelősség azért a „félreértésért”, aminek eredményeképpen a gyár vezetősége zsarolta és felmondással fenyegette a dolgozókat.

A kragujevaci gyár dolgozói készek országos blokádokat szervezni (Fotó: Archív)