A helyzet a világban messze van a jótól, ennek ellenére Szerbia “egészséges” fejlődést mutat, az év második negyedévében 3,7 százalékos bruttó hazai össztermék emelkedést terveznek. A GDP 4,3 százalékos emelkedést mutatott az év első harmadában, mondta Siniša Mali pénzügyminiszter a Szerbiai Rádió és Televízióban hétfőn.

A miniszter szerint, ami az élelmiszert illeti „mindenünk van”, ami viszont az energiahordozókat illeti, Szerbia beszerzett elég kőolajat és gázolajat, de nagyon nehéz tárgyalások előtt állunk Oroszországgal a gázellátást illetően.

“Szeretnénk megőrizni az emberek életszínvonalát. Könnyű lesz-e? Nem, éppen ezért nagyon fontos, hogy minden egyes dinárról megfelelően döntsünk”, mondta Mali, aki emlékeztetett, hogy az üzemanyag árát is kontroll alatt tartják, ahogyan a villanyenergia sem drágult meg a háztartások számára.

Mali emlékeztetett, hogy hétfőn kezdődött meg a 100 eurós támogatásért való bejelentkezés azok számára, akik nem tették ezt meg korábban, vagy időközben lettek jogosultak. A miniszter elmondta, a reggeli órákig 1300 16 éven felüli regisztrált a támogatásért.

A miniszter szerint a pénzt már biztosították és mintegy 12 milliárd dinárt utalnak majd a fiataloknak júniusban.

Mali hozzátette, a költségvetési hiány 72 milliárd dinár körül mozog, az áprilisi infláció pedig 9,6 százalékos volt.

Siniša Mali (Beta)