Az egyre gyakoribb bombariadókkal kapcsolatosan Aleksandar Vulin szerb belügyminiszter hétfőn úgy fogalmazott, hogy Szerbia ellen különleges háború folyik, a támadások célja pedig az, hogy az ország feladja önálló politikáját, döntéseit pedig nyomások és félelem közepette hozza meg.

– Szerbia ellen különleges háború folyik. Különböző címekről, több európai országból érkeznek a fenyegetések az intézmények, médiaházak, cégek címeire. Az országunk elleni támadásokat nem egyének kezdeményezik és hajtják végre, hanem tömeges, szervezett és nagyon költséges hackertámadásokról van szó, amelyeket különböző, a hibrid hadviselésre kialakított központokból indították – olvasható Vulin közleményében.

A miniszter hozzátette, hogy a hétfőihez hasonló támadás végrehajtásához szükséges felszerelés értéke meghaladja a százezer eurót, ám az azzal okozott kár, az elvesztegetett munkaórák és a gazdaság leállása miatt több millióra tehető. Vulin közleménye szerint a berendezést a támadás elkövetése után azonnal megsemmisítették, hogy ne lehessen beazonosítani, hogy azt pontosan honnan indították.

Terrorcselekménnyé nyilvánították a szerbiai bombariadókat

– A robbanószerkezetek elhelyezéséről szóló bejelentések azt a célt szolgálják, hogy pánikot keltsenek és károkat okozzanak országunk gazdaságának. De a valódi céljuk az, hogy Szerbia feladja önálló politikáját és döntéseit nyomások és félelem közepette hozza meg – áll a közleményben.

A belügyminiszter arra szólította fel a polgárokat, hogy maradjanak fegyelmezettek, és ne essenek pánikba, hanem kövessék a rendőrség utasításait.

– A belügyminisztérium mindent megtesz, hogy a lehető legrövidebb időn belül átvizsgálja a megtámadott intézményeket és normalizálja az életet. Ugyanakkor a minisztérium a felsőfokú ügyészséggel és a szervezett bűnözés elleni ügyészséggel közösen minden megtesz, hogy nemzetközi segítséget kapjon. A rendőrség időben és részletesen teljesítette minden, törvényben előírt feladatát. Ám Szerbia ellen különleges háború folyik és készen kell állnunk rá, hogy kibírjuk – nyilatkozta Aleksandar Vulin.

Aleksandar Vulin (Fotó: 021.rs)