Törökország nem enged Finnország és Svédország NATO-csatlakozása kapcsán – közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn, miután a két ország hivatalosan is jelezte, hogy kéri felvételét az észak-atlanti szövetségbe.

„Hogyan bízhatnánk bennük? Svédország a terrorszervezetek melegágya. (…) Nem engedünk olyan országok NATO-csatlakozásának kérdésében, amelyek szankciókat alkalmaznak Törökországgal szemben” – mondta a török sajtó jelentése szerint az elnök, aki ismét a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) lázadói iránti engedékenységgel vádolta meg a két skandináv országot.

Törökország egyebek mellett azt veti Svédország és Finnország szemére, hogy nem hagyja jóvá azoknak a kiadatását, akiket azzal vádolnak, hogy terrorszervezethez tartoznak – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség az igazságügyi minisztériumra hivatkozva. Az Ankara által benyújtott 33 kiadatási kérelem közül az elmúlt öt évben egyetlenegyre sem érkezett pozitív válasz Stockholm, illetve Helsinki részéről – közölte a tárca.

Arra a hétfői bejelentésre reagálva, hogy rövidesen fin és svéd diplomáciai küldöttség utazik Törökországba annak tisztázására, hogyan lehetne a kérdést megoldani, Erdogan kijelentette:

„Meg akarnak győzni bennünket? Ne fárasszák magukat!”