Az év első negyedében 6,7 százalékkal több ingatlant kínáltak eladásra, mint ugyanebben az időszakban egy évvel ezelőtt, a végbevitt vásárlások pedig 22 százalékkal nőttek meg, közölte a Köztársasági Földmérő Intézet.

A 4zida.rs ingatlanközvetítő portál felmérése azt mutatja, hogy a kínálat nem tudja kielégíteni a keresletet, így például Belgrádban átlagosan 66 nap alatt elkelnek az ingatlanok, és főként a régiépítésű lakások iránt van nagy kereslet. Hasonló a helyzet Újvidéken is, ahol 69 nap alatt el lehet adni egy-egy lakást illetve házat.

Az abszolút rekorder viszont ebben a tekintetben Szabadka, ahol a régi építésű házak és lakások a meghirdetést követő 34 napban elkelnek, írja a 021.rs portál.

„A hirdetések átlagos tartama arról tanúskodik, hogy mennyire attraktív az adott ingatlan, de arról is, hogy mennyire népszerű egy-egy városrész a vásárlók körében. Egy-egy lokáció akkor számít népszerűnek, amennyiben az adott részen nagyon kevés eladó ingatlan van”, nyilatkozta Jasmina Gavrilov Dražić, a 4zida.rs képviselője.

A régiépítésű lakások árai továbbra is kedvezőbbek, mint az újépítésűeké, viszont az áraik nagyobb ütemben emelkednek, mint az utóbbiaké.

Belgrádban a régi építésű lakások négyzetméterára 15 százalékkal, Újvidéken 21 százalékkal emelkedett, Szabadkán pedig mintegy 20 százalékkal, ami azt jelenti, hogy jelenleg Szabadkán 900 euró körül alakul az átlagár.