Csütörtökön újabb bombariadók voltak az ország különböző városaiban, írja a szerb sajtó.

Zimonyban a Főposta épületét kellett kiüríteni, Šabacon pedig két pénzintézet, a Kommerciális Bank és a Credit Agricole Bank kapott bejelentést.

A tűzszerészek egyetlen helyszínen sem találtak robbanószerkezetet.

Nišben a bűnügyi rendőrség a helyi felsőfokú ügyészséggel együttműködve, gyors akcióban fogta el egy szerdai bombariadó tetteseit, négy fiatalkorút. A két 17 és a két 16 éves fiút azzal gyanúsítják, hogy betelefonáltak a niši Bora Stanković gimnáziumba, és bejelentették, hogy az iskolában bombát helyeztek el.

A gyanú szerint a fiúk közösen beszélték meg, hogy vásárolnak egy SIM kártyát, amelyről felhívták a tanintézményt, és azt mondták, az iskolában elhelyezett pokolgép fél óra múlva felrobban.

A helyszínre kivonuló tűzszerészek azonban megállapították, hogy hamis bombariadóról volt szó.

A helyi rendőrség közölte, hogy a négy fiatalkorú ellen pánikkeltés és közrend megzavarása miatt tesznek bűnvádi feljelentést.

A Blic értesülései szerint mind a négy fiú az említett iskola tanulója.

– Nem volt semmilyen konkrét okuk, hogy ezt tegyék, egyszerűen csak érdekesnek tűnt nekik, mivel az utóbbi időben országszerte gyakoriak a bombariadók. Mind a négyük ellen bűnvádi feljelentést tesznek, mert együtt vásárolták a kártyát és a telefont, valamint együtt tervelték ki és hajtották végre tettüket. A rendőrség gyorsan azonosította és megtalálta őket, ez pedig elrettentő példa kell, hogy legyen mindenki számára, hogy az ilyesmivel nem szabad viccelni, mert a bűnvádi eljárás során komoly büntetésekre számíthatnak – nyilatkozta a lap egyik informátora.

Illusztráció (Fotó: N1)