Számos oka van annak, hogy Szerbia nem vezethet be büntetőintézkedéseket Oroszország ellen, ezek egyike demokratikus, ugyanis a választások előtt senki sem szorgalmazta a szankciók kivetését, így nem is kapott támogatást a választókról, hogy ezt tegye – jelentette ki a Dveri vezetője a Politikának nyilatkozva.

Boško Obradović szerint a Moszkva elleni büntetőintézkedések esetleges bevezetéséről népszavazáson kellene a polgároknak véleményt mondaniuk. „Az ukrajnai válság kirobbanása óta kül- és belpolitikai szinten is minden megváltozott, a szerbiai politikai színtér is. Az új törésvonalak nem az eddigi hatalom-ellenzék törésvonal mentén húzódnak, hanem azok között, akik a NATO-hoz való csatlakozást és az oroszellenes szankciókat szorgalmazzák, és azokra, akik ezt ellenzik” – értékelte Obradović, aki arra is emlékeztetett, hogy a szerbiai képviselőház jelenleg nem létezik, a kormány feladatait ügyvezető kormány végzi, amely nem hozhat semmiféle stratégiai döntést, ráadásul a szerb demokráciának rosszat tesz, ha egyetlen ember dönt ilyen horderejű kérdésekben, „még ha az az egyetlen ember a szerb államfő” is.

„A köztársasági elnöknek tartania kellene magát alkotmányos jogköreihez és összehívnia a képviselőcsoportokat konzultációra, amelynek célja az új kormány megalakítása. Alkalom lenne ez arra is, hogy más témák, így a külpolitika is napirendre kerüljön. Egy ilyen meghívásnak eleget teszünk” – mondta a Dveri vezetője.