A rendőrök –  a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján csütörtökön,  május 26-án 7 óra 40 perckor egy magyar honosságú gépkocsit állítottak meg Győr külterületén, a 119-es kilométer-szelvénynél.

A járműben a 41 éves szerb sofőrön kívül tizenkét – magukat afgán, indiai, illetve pakisztáni állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni, írja honlapján a magyar rendőrség.

A járőrök az embercsempészt elfogták és az illegális migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják.

A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.

A magyar hatóságok figyelmeztetnek, hogy az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A járműben a 41 éves szerb sofőrön kívül tizenkét – magukat afgán, indiai, illetve pakisztáni állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni (Fotók: Police.hu)