Hamis adományozóként támogatták a Szerb Haladó Pártot (SNS) – erről vallottak többen is a belgrádi Legfelsőbb Ügyészségnek, de a Szerbiai Oknyomozó Újságíró Központ (CINS) szerint az ügyészség annak ellenére ejtette az ügyet, hogy számos jel utal arra: fennáll egy illegális, szervezett finanszírozási rendszer, amelyen keresztül a párt adományokat gyűjt.

A hivatalos ügyészségi feljegyzésből kiderül, hogy legalább 135 adományozó fizetett be a pénzt a párt számlájára, közülük kilenc olyan személyt hallgatott ki a rendőrség, akik a feltételezések szerint szociális segélyben részesülnek, és a segély teljes összegét tovább utalták adomány gyanánt – írja a CINS.

A hivatalos feljegyzés azután jött létre, hogy a Korrupcióellenes Ügynökség feljelentést nyújtott be a Legfelsőbb Ügyészségnek az SNS, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) és a Szerbiai Egyesült Régiók (URS) illegális finanszírozásának gyanúja miatt – írta a BIRN 2017-ben.

“A jelentés szerint az SNS-adományozók egy része szociális segélyben részesült, valamint 135 adományozó 40 ezer dinárt fizetett be a párt számlájára. A hivatal szerint fennáll a pénzmosás gyanúja” – írja a CINS.

Nemanja Nenadić, a Transparentnosti Srbija munkatársa úgy véli, hogy az ügyészségnek ellenőriznie kellett volna, honnan származik az adományozók által befizetett pénz.

“Úgy tűnik, az ügyészség még azokban a helyzetekben sem jutott el a nyomozásig, amikor felmerült a gyanú, hogy az adományozók mástól kapták az adományozott pénzt” – mondta Nenadić.

Az ügyészség a múlt héten közölte, hogy nem indít büntetőeljárást az ügyben.

Felmerül a pénzmosás gyanúja