Nyomozás indult Kanadában, miután Vancouverben kigyulladt egy Tesla, és a sofőrnek ki kellett törnie az ablakot, hogy kimászhasson belőle – írja a Telex külföldi hírforrások alapján. A kanadai közlekedésbiztonsági hivatal, a Transport Canada pénteken közleményében azt írta, értesítették a Teslát, és közös vizsgálatot kezdeményeznek a tűz okának megállapítása érdekében.

A videó először az Electrek nevű portálon jelent meg, és az látható rajta, hogy perceken keresztül füstöl az autó, mielőtt ténylegesen kigyullad. A portál szerint a sofőr azt mondta:

„Berúgtam az ablakot, mert minden megállt. Az áram nem működött. Az ajtó nem nyílt ki. Az ablakok nem mentek le.”

A tűzoltók körülbelül öt perccel az autó kigyulladása után megérkeztek és el is oltották a tüzet. Az autó tulajdonosa azt mondta, nyolc hónappal ezelőtt vette a járművet.

Az utóbbi időben megszaporodtak a Tesla problémáiról szóló hírek, tavaly az Egyesült Államokban vizsgálatot indítottak a Tesla Autopilot nevű vezetéstámogató rendszere ellen, miután az többször ütközött parkoló járművekkel. Az illetékes amerikai hatóság szerint 2018 óta 11 olyan esetről tudnak, amikor Teslák önvezető módban vagy bekapcsolt forgalomfigyelő üzemmódban voltak.

A Tesla egyelőre nem reagált a sajtó megkereséseire.

https://youtu.be/IgZf-auOZxI

Tesla (Pixabay)