Miután a kragujevaci Fiat gyár dolgozói egyórás blokád alá vonták a vállalat főbejáratát, a szakszervezetek és a dolgozók képviselőit péntekre beszélgetésre hívták be Ana Brnabić kormányfő kabinetjébe, írja a szerb sajtó.

A megbeszélést pénteken délelőtt 10 órára hívták össze, nyilatkozta a Danasnak Bojan Božović, a Fiat Plastika keretein belül működő Önálló Szakszervezet illetékese.

Radikalizálódik a kragujevaci Fiat dolgozóinak tiltakozása

Božović azt mondta, a kormányfő kabinetjéből olyan információk érkeztek, hogy jelentős előrelépés történt a Stellantis autóipari cégcsoport képviselőivel folytatott tárgyaláson, és erről pénteken a dolgozók képviselőit is tájékoztatják.

A pénteki találkozón a kormányfő, a kormánytagok, illetve a kragujevaci gyár képviselőin kívül jelen lesz Nikola Dašić kragujevaci polgármester is, aki a küldöttség Belgrádba történő utazását szervezi.

A Fiat dolgozói hétfőig adtak haladékot a kormánynak, hogy megoldást találjon a problémákra

Ana Brnabić (Fotó: Tóth Imre/SZMSZ)