Hatvannégy napirendi pontról döntött csütörtöki ülésén a szabadkai képviselő-testület. Az egyik fő téma a 2021-es évre vonatkozó költségvetés zárszámadása is. Pásztor Bálint, a vkt elnöke már szerdai sajtótájékoztatóján is hangsúlyozta, hogy “ezek a lenyűgöző számok nem az én és nem is a képviselő-testület érdeme, hanem a Városi Közigazgatásé”.

Ez azt jelenti, hogy a tavalyi költségvetés a bevételi oldalon 98 %-ban, a kiadási oldalon 91%-ban teljesült.

Stevan Bakić, Szabadka polgármestere a napirend kapcsán azt mondta, hogy óvatosak és reálisak voltak a költségvetés tervezésénél. A leginkább erről az tanúskodik, hogy a megvalósítás meghaladja a 90 százalékot. Hozzátette, a város a hiteleit is rendszeresen törleszti, amelyet a két egykori hadsereghez tartozó épületre vett fel. A polgármester hozzátette, hogy nőttek a bevételek az adómegfizettetés és az idegenforgalmi területen is.

A Népszínház építése kapcsán elhangzott, hogy az építőanyag árainak emelkedése miatt a rendelkezésre álló pénz most már nem elég a nyolcas építkezési fázis második szakaszának befejezésére.

A polgármester szerint minden nap 200-300 millió dinárnak kell lennie a város számláján, hogy komolyan vegyék.

Hasonlóan szép szavakkal illette a költségvetés megvalósítását a Vajdasági Magyar Szövetség is, emlékeztetve arra, hogy a 7,4 milliárd dináros költségvetés rekordot döntött. Most az összeg is nagy volt és a megvalósítás is maximális.

Miroslav Milojević, a Szabadka Polgári Mozgalma frakcióvezetője azt mondta, szerintük másként kellene költeni a pénzt, nekik mások lennének a prioritásaik, ennek ellenére úgy értékelte, hogy a költségvetés megvalósítása dícséretet érdemel. A levegő minősége kapcsán elmondta, hogy az emberek nincsenek tisztában vele, hogy Szabadkán mennyire rossz a levegő minősége, ezzel komolyabban kellene foglalkozni.

A szabadkai közvállalatok közép- és hosszútávú fejlesztési stratégiájáról is tárgyaltak a képviselők és el is fogadták azokat.

A képviselők szavaztak a  Majsai hídtól nyugatra terjedő területrész részletes szabályozási tervéről is. A terv elkészülése lehetővé teszi, hogy megoldódjon a város egyik legnagyobb közlekedési problémája: körforgalom épül a Majsai hídnál és a vasútfejlesztési projekt keretében újradefiniálásra kerül a teljes terület. Mindez pedig, tekintettel arra, hogy a vasútfejlesztés keretében történik, a városnak nem kerül pénzébe.

A képviselő-testületi ülésen elfogadták Blaskó Árpád lemondását a Kortárs Galéria igazgatói posztjáról, helyébe Szalma Viktória kerül. Urbán András marad a Kosztolányi Dezső Színház igazgatója.

A vkt ülése (Danas, Archívum)