Nagy feltűnést keltett az a Belgrádtól nem messze levő Kovačevac településen készült felvétel, amelyen az látható, amint a szülők ”kiűzik az ördögöt” egy autista gyerekből. A felvételen gyereksírás, kiáltás, majd egy ismeretlen nő sikoltozása hallatszik.

“Isten nevében megparancsolom, hogy bújjon ki ebből az ártatlan gyerekekből!” – kiáltja az asszony a szüntelenül síró autista gyereknek a felvételen, amely azóta elterjedt a közösségi oldalakon.

“Megtettük a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy gondoskodjunk a gyermekről és az anyáról egyaránt”- mondta a belgrádi Városi Szociális Munkaközpont munkatársa a szerb BBC-nek.

Az Autizmus – az élethez való jog Egyesület munkatársa, Dario Rosi elmondta, hogy ez az eset extrém példa, viszont egyre gyakrabban fordulnak elő hasonló esetek, ami a társadalom általános állapotromlásának tudható be.

“Néhány szülő megbirkózik azzal, ha autista gyermeke van, de vannak olyanok is, akiknek nincs se erejük, se képzettségük, se pénzük a gyerek megfelelő ellátására, és ők sajnos fokozottan ki vannak téve a különféle rosszindulatú megjegyzéseknek, amelyek gyakran a szülőt okolják azért, mert a gyermek autista” – mondta az autistákkal foglalkozó szervezet munkatársa. .A szakember szerint sok szülő teljesen reménytelen helyzetként éli meg, ha autista gyereke van.

“Az anyát nem szabad hibáztatni, és pszichológiai szempontból is meg kell érteni – szinte minden autista gyerek szülője, akit ismerek, járt már jósnál vagy hasonlóknál” – mondja a szakember, aki szerint az autizmus súlyosabb formáival küzdők állapotában rendszeres kezelésekkel, terápiákkal és szakszerű segítségnyújtással jó eredmények érhetők el. Sajnos nagyon kevés szülő engedheti meg magának a gyerek rendszeres kezeltetését – a szakember szerint ez az állam hibája, mivel Szerbia nem fektet kellő hangsúlyt az országban élő 70-100 ezer autista kezelésére és oktatására, akiknek jelentős része így kiszorul a társadalomból.

Az autizmussal küzdők állapotában szakszerű segítséggel jó eredmények érhetők el (illusztráció: Pixabay)