Bár tombol az infláció, mégis hosszú idő után úgy tűnik, teljes lesz a nyarunk, és a fesztiválozóknak sem kell visszafogniuk magukat. Exit, Dombos, Malomfesztivál, Sziget – csak pár helyszín, ahol kitombolhatjuk majd magunkat, végre, tömegben. Ha pedig nem sajnáljuk sem az időt, sem a pénzt, akkor pedig idén tényleg Justin Biebertől Calvin Harrisig bárkivel találkozhatunk a környék fesztiváljain.

A fesztiválszezont a legtöbb ember számára az újvidéki Exit fesztivál kezdi majd, amelyen július 7-től 10-ig ismét a zene és a szórakozásé lesz a főszerep a a péterváradi várban.

Míg tavaly azért javában a járvány jegyében teltek a fesztiválok, idén már semmi nem állja az útját annak, hogy belevessük magunkat a fesztiválhangulatba.

Jönnek a nagy nevek

Nem meglepő, hogy idén is az elektronikus zene kedvelői találhatnak igazán érdekes neveket a fesztiválon, ráadásul idén tényleg világsztárok állnak majd a színpadon. Calvin Harris, Iggy Azalea, Afrojack, James Arthur, Jax Jones és a Noisia is a line up élén jár. De, aki mást hallgat, annak sem kell szomorkodnia, hiszen jön Nick Cave és a Bad Seeds, Marky Ramones, Napalm Death és a Sepultura is. De egyébként megéri akár a line up tüzetes vizsgálása nélkül is megjelennünk a fesztiválon, hiszen ez is egy jól bevált módja annak, hogy az ember új kedvenceket fedezzen fel.

De mennyi az annyi?

Egy átlagos elővételi heti bérlet 6 990 dinár, míg a napi jegyek változnak. Július 7-re (csütörtök) és július 10-re (vasárnap) 2590, július 8-ra (péntek) pedig 2 990 dinárba kerül a belépő. A napijegyek közül a legdrágább a július 9-ei, vagyis a szombati, amiért 3 390 dinárt kell fizetni, ekkor lép fel ugyanis a fesztivál egyik legnagyobb sztárja is Calvin Harris. A kombinált fun pit jegy péntekre 3 990 dinár, ezzel a színpadhoz is közelebb kerülünk. Természetesen idén is van VIP-bérlet, ami 41 ezer dinár, a napi VIP-jegyek pedig 12 000 dinárba kerülnek.

A jegy- és a bérletárakkal, valamint a vásárlással kapcsolatos bővebb információ ide kattintva található.

A felsorolt árakon csak a szerbiai állampolgárok vehetnek belépőt, a külföldieknek jóval drágább lesz bejutnia a fesztiválra, ugyanis az ő esetükben a négynapos bérlet 124 euróba (plusz az adminisztrációs díj) kerül, ami több mint a duplája annak, amennyiért a szerbiai állampolgárok megvehetik a belépőjegyet.

A magyar látogatók különösen fontosak az Exit számára, ezért nekik kedvezményes árú bérleteket és napijegyeket biztosítanak a hivatalos jegyterjesztő partnerük, a Festival Travel webshopjában. A kedvezményes árú bérletek kizárólag magyar állampolgárok által hasznáhatóak fel.

Pillanatkép a 2021-es Exitről (Fotó: EXIT Photo Team)