A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) péntek reggelre berendelte Ausztria budapesti nagykövetét az osztrák állami média egyik vezetőjének már törölt Facebook-posztja miatt – írja az MTI. Erre azért került sor, mert az Osztrák Közszolgálati Televízió és Rádió (ORF) egyik ügyvezető igazgatója, Karl Pachner a Facebookon azt írta egy – időközben törölt – bejegyzésében, hogy Orbán Viktor szívinfarktusa „tisztességes dolog” lenne.

Pachner elnézést kért, miután törölte a posztot. Azt írta, hogy mikor arról olvasott, hogy Orbán lelassítja a hatodik uniós szankciós csomag elfogadását, „véletlen és félreértett megfogalmazást” választott, amit borzasztóan bán, és amiért bocsánatot kér.

„Természetesen nem »kívánom« Orbán halálát, hiába értelmezték néhányan így a szarkasztikus szövegemet. Sőt, senki halálát nem kívánom, ezért érint olyan rosszul, ami Ukrajnában jelenleg is zajlik, és ami lerántott ehhez az érzelmes, elítélendő és véletlen megfogalmazáshoz. Nagyon sajnálom, hogy ezt posztoltam” – írta.

Az ORF elhatárolódott a kijelentéstől, szerintük az egy alkalmazott magánvéleménye, aminek semmi köze a szerkesztési folyamataikhoz.

Pachner szerint ő nem kívánta Orbán Viktor halálát (Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala)