A Kossuth-díjas Ákos 2022-es turnéjának második állomása Tóthfalu volt, ahol a szervező, a Munkás Szent József Plébánia mintegy tízezer ember részvételére számított, és nagyjából ennyien is jöttek el a magyarországi énekes első vajdasági koncertjére, amelyre az összetartozás napján került sor.

A szervezőket dicséret illeti, ugyanis gond nélkül el lehetett jutni a helyszínig, megfelelő számú parkolóhelyet biztosítottak, s az érdeklődők több bejáraton keresztül is eljuthattak a labdarúgópályáig. Ákos a Majom a ketrecben című számmal indította az ingyenes koncertet, és a legújabb dalai mellett a korábbiakat, még a Bonanza Banzai-os időkben születettek közül is előadott néhányat.