Hétfő délután Magyarország külügyminisztere a Facebook-oldalán osztotta meg friss gondolatai az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban.

Szijjártó feltehetően azért gondolta fontosnak, hogy megszólaljon, mert ukrán politikusok egyre nyíltabban bírálják a magyar külpolitikát, ami előbbre veszi az ország gazdasági érdekeit az esetleges morális megfontolásoknál és szimbolikus politikai gesztusoknál, írja a 444.hu.

A diplomáciai adok-kapok azzal kezdődött, hogy Kövér László fideszes házelnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pszichés állapota felől érdeklődött. Vasárnap erre hasonló hangnemben reagált az ukrán külügy, hétfőn délelőtt Mihajlo Podoljak, Zelenszkij tanácsadója pedig még keményebben visszaszólt Kövérnek, és azt üzente:

„Magyarország ország Európában, amely nem érti a háború tétjeit, kérkedik kannibál álláspontjával, és szégyenteljes módon olaj-mézeskalácsra váltja az elhunyt ukrán gyerekek lelkeit.”

Erre reagált most Szijjártó, aki megértését és szolidaritását fejezte ki – Kövér Lászlónak:

„Miközben Magyarországon az elmúlt hónapokban több tízezer ember dolgozott azért, hogy segítséget nyújtsunk a háború sújtotta Ukrajnának és az ukrán embereknek, addig az ukrán politikusok folyamatosan elfogadhatatlan hangnemben beszélnek Magyarországról, provokálnak minket, hazugságokat állítanak és próbálnak minket befeketíteni. A köszönet hangján egyszer sem szóltak. Mindezek alapján Kövér Lászlónak teljesen igaza van, még akkor is, ha ezen az ukránok felháborodnak.”

Szijjártó Péter (MTI)