Tíz év alatt csaknem 50 milliárd forint támogatást biztosított a vajdasági magyar közösség számára a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., amelyen keresztül a Magyar Kormány a nemzetpolitikai stratégiához kapcsolódó célok megvalósítását támogatja. A támogatások jelentős hányada mindössze néhány szervezetnél összpontosul. – Gyurkovics Virág elemzése

A fénnyel való játék
Két kéz tart egy babacipőt, csak sejteni lehet, hogy egy férfi és egy nő, ujjukon a jegygyűrű, a fotóról piros, fehér, zöld színek köszönnek vissza… Vallás, család, nemzet egy képen – a temerini Majoros Zsuzsanna Remény című fotója, amely győzött a magyarországi Aquinói Szent Tamás Közéleti Egyesület fotópályázatán. – Ökrös Edit interjúja

Hogy valóban összetartozunk
Az összetartozás napjának küszöbén nem lehet szó nélkül hagyni azt a tényt, miszerint mellveregető hangzatos szólamokban nincs hiány – eddig sem volt –, de a tartalomgazdag, vonatkozó tényekkel igazolható cselekedetekkel bizony adósak voltunk/vagyunk. – Káich Katalin jegyzete

Nézd, anya, én egy virág vagyok…
Aranyló repcemező, sejtelmes erdő vagy egy pompás rózsabokor, női energiák és esszenciális szépségek, többgenerációs örökség és mély szeretet – ezt látható azokon a fényképeken, amelyeken Nagy Juli (is) szerepel. De ugyanezt látjuk azokon a fotókon is, amelyeket Nagy Juli készít másokról. – Fehér Rózsa riportja

Eszik, mint a cukrot
Amikor elhangzott a mindenből van elég, nincs ok a pánikra kijelentés az ország vezetőitől, akkor – kiindulva az előző évek, évtizedek tapasztalataiból – már sejteni lehetett, hogy napokon belül valamilyen problémák biztosan felmerülnek. – Tőke János vezércikke

Süllyed a hajó
Néhány évvel ezelőtt az állami vezetők bejelentették, hogy megmenekült a megszűnéstől a kragujevaci Crvena Zastava Művek. Az üzem korábban a Zastava 750-est, népszerű nevén a Fítyót gyártotta, majd áttért a Z–101-esre, végül a Yugo-típusokkal igyekezett nemzetközi hírnevet szerezni magának. – Both Mihály jegyzete

A cukrászatban is az alkotást látom
A szabadkai Marlene Dietrich csupán névrokona a múlt század egyik legnagyobb filmbálványának, ennek ellenére nemzetközi hírnevet szerzett magának – a színész szakma helyett a cukrászatban. A világ egyik legnagyobb tortaszobrászversenyének elődöntőjében dobogós helyezést ért el. – Farkas Mónika riportja

Stílusok és stílusteremtők az építészetben
„Szarajevó és a többi város számára az építészeti hagyománynak ez az egybegyűjtése az értékek megőrzésének egyik igen fontos mozzanata, amit ezúttal egy színvonalas tanulmány és reprezentatív katalógus tett még hangsúlyozottabbá” – fogalmazott Bela Duranci Bosznia-Hercegovina építészete a századfordulón című írásában. – Szabó Palócz Attila írása

KÖZÉLET: Emlékezzünk… – Balla Lajos jegyzete

CAMERA OBSCURA: Legalizálva – Bence Erika írása

OKTATÁS: Kirándulni jó! – Beretka Ferenc jegyzete

HINTASZÉK: Hogyan számítják ki az alapellátmány összegét? – Takács Magda írása a nyugdíjasokat foglalkoztató kérdésekről

JEGYZET: A buszjegy jegyében – Nagy Nándor jegyzete

NAGYVILÁG: Olajat öntöttek – Kocsányos Pálma írása

A LÉLEK EREJÉVEL: Ne dugót a fülbe, hanem fület a szívre – Harmath Károly OFM írása

A RABLÓGAZDÁLKODÁS TÖRTÉNETE: A rablógazdálkodók csicskásai – Wilhelm József jegyzete

ASZTALIZENE: Paradicsom vendéglő – Radics Viktória tárcája

IRODALOM: Debreczeny György versei

KÉPHISTÓRIÁK: Ki lehetett Zenta rejtőzködő szülötte?

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: Molnár Nikoletta kalandos útjai

ANDRUSKÓ KÁROLY LINÓLEUMMETSZETEI: A meghurcoltatás életútjuk elválaszthatatlan elemévé vált – Szabó Palócz Attila írása

HOROGRA AKADVA: Pecás migráns – Huzsvár József jegyzete

SPORT: A rangot adó rangadó – Németh János írása

ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK: Almaecet: igazi filléres csodaszer

NEM A GÓLYA HOZZA: Honnan tudom, hogy jól megy a szoptatás?

EGÉSZSÉGÜNK: Lépinfarktus: ilyen, amikor a lép okozza a fájdalmat

ÖTLETSAROK: Napraforgócsokor quillingtechnikával

KERT: Kerti munkák júniusban

KONYHA: Kora nyári ételek

Ezen kívül klasszikus- és óriás keresztrejtvény, fejtörő, sudoku, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat.

Borítónkon Majoros Zsuzsanna díjnyertes fotója látható