Attól, hogy „mi neveltük vagy tanítottuk”, hogy „az osztályfőnöke voltam”, illetve közszereplővé és hatalmi emberré lett tanítványunk „mindig illendően viselkedik és tud köszönni”, a politikai életben faragatlan és cinikus funkcionárius „kezet csókol, amikor véletlenül összefutunk”, még nem homályosítja el a másokkal szembeni, azaz közösségi szinten érvényesített diszkriminációt és erőszakot, nem beszélve arról, hogy  egy „hogy tetszik lenni”-ért vagy egy kézcsókért nem érdemes cinkossá válni, és beáldozni mások egzisztenciáját vagy  az egyéniség és gondolatainak  szabadságát.


A cikk folytatódik, de a tartalom eléréséhez PLUSZ előfizetés szükséges. Ha már van előfizetése lépjen be az azonosítójával, ellenkező esetben válasszon csomagjaink közül.