Az általános iskolai törvény legutóbbi módosításába ugyanis minden előzetes szakmai és egyéb egyeztetés nélkül becsempésztek egy mondatot, amely szerint az oktató-nevelő munkát nemcsak alsósok számára, de ötödiktől nyolcadikig is meg lehet szervezni összevont osztályokban. Ez azt jelenti, hogy két évfolyamból tizenöt, három vagy négy évfolyamból 10 fölsős diák egy osztályba járhat.
A Szerbiai Oktatásügyi Szakszervezet (SOS) adatai szerint Szerbiában már most 19 000 diák jár összevont osztályba, az új rendelkezések alkalmazása által ez a szám tovább gyarapodik. Emellett 550–600 tanár óraszáma csökkeni fog, és részben „technológiai felesleggé” válnak, mintegy 30-an pedig munka nélkül fognak maradni.



A cikk folytatódik, de a tartalom eléréséhez PLUSZ előfizetés szükséges. Ha már van előfizetése lépjen be az azonosítójával, ellenkező esetben válasszon csomagjaink közül.