A tartományi kormány egyedül, teljesen önállóan biztosította a hiányzó pénzt a szabadkai Népszínház épületének befejezési munkálataira. A 275 millió dinárról szóló szerződésmódosítást kedden adta át ünnepélyesen Igor Mirović tartományi kormányfő Stevan Bakićnak, Szabadka polgármesterének. Mirović szavai szerint amennyiben várták volna, hogy a köztársaság és a város is jóváhagyja, biztosítsa a maga önrészét, valószínűleg nem sikerült volna jövő év tavasza előtt elkezdeni a munkálatokat.

A kormányfő megtekintette az épületet jelenlegi állapotában, és  megállapította, hogy az – a koncertterem nélkül – teljes mértékben elkészülhet a jövő évad kezdetéig.

– A cél az, hogy 2023 szeptember elsején itt gálaelőadással nyissuk meg az épületet, mondta Mirović. Hozzátette, a koncertterem egy különálló rész, aminek befejezéséhez azonnal hozzákezdenek, amint a színház használatba kerül. A kormány elnöke azt mondta, megteremtik a lehetőségeket, hogy a Népszínház alkalmazottainak számát is növeljék, ehhez több pénz is kell.

A Népszínház kiépítése egyébként a járvány miatt késett, majd később az építőanyag árának emelkedése és az energiaválság miatt nem folytatódott.

Stevan Bakić polgármester a közlekedési infrastruktúrafejlesztésre is kitért. A tartományi kormány több utca felújítását és kiépítését is támogatta. Pályázaton keresztül a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság 170 millió dinárt biztosított útépítésre. Hat utcát építenek ki ebből, továbbá a palicsi kerülőutat újjították fel. Ez 5 kilométer hosszú szakasz és 72 millió dinárba került. Bakić ismét kiemelte, hogy mindezek a lehetőségek és eredmények annak a gazdasági helyzetnek köszönhetőek, amelyeket Aleksandar Vučić elnök teremtett meg és biztosított Szerbiának. Szabadka polgármestere azt mondta, a béke és a bölcsesség politikája ez, amit az elnök bölcsen gyakorol.

Igor Mirović szabadkai útját egy nem tervezett látogatással fejezte a szabadkai Kolevka Gyermekotthonban. Kiemelte, fontosnak találja, hogy időről-időre személyesen győződjön meg arról, hogy milyen körülmények között élnek a gyerekek, milyen a konyha, elégedettek-e, hogyan dolgoznak az ápolók és nevelők.

A Népszínház épülete egyébként 14.500 négyzetméteren terül el, ennek 41 százaléka kommerciális terület, vagyis kiadni tervezik. Az építkezés megkezdése óta mintegy 2.5 milliárd dinárt költöttek az épület felújítására.