Előállította a rendőrség a Zajedno (Együtt) párt négy aktivistáját vasárnap este Újvidéken, akik egy tervezett emlékmű felállítása ellen tiltakoztak, tudatta a Nova.rs.

Az előállítottak a „Digni gard, odbrani grad“, kezdeményezés aktivistái, akik ellenzik a tervezett emlékmű felállítását, tiltakozásukat pedig vasárnap az újvidéki Városháza melletti területre felfestett jelszavakkal mutatták ki.

Az aktivisták a közösségi médiában jelentették be a vasárnapi akciót, mondván: „A vörös festék két nap alatt lekopik… De a fasiszta terror áldozatainak vére soha nem tűnik el, ahogyan a Szerb Haladó Párt bűne sem, amely éppen ezeknek a fasisztáknak akar emlékművet állítani”.

A „Digni gard, odbrani grad” nevet viselő kezdeményezés az 1944/45-ben Újvidéken kivégzetteknek emelendő emlékmű ellen tiltakoznak, mondván, az emlékmű felállítását kezdeményező kísérődokumentációban olyan nevek is áldozatokként szerepelnek a tényleges áldozatok mellett, akik „parancsot adtak, tettestársak voltak vagy kivégzőkként részt vettek az 1942-es újvidéki razziában és más rémtettekben, amelyeket a megszállt Bácskában és Újvidéken követtek el, amikor emberek ezreit gyilkolták meg aljas módon”.

„A városvezetés ily módon a fasisztáknak és a gyilkosoknak emel emlékművet, relativizálja a megszállás éveiben elkövetett bűncselekményeket, törvényt sért, a gyűlölet ideológiáját népszerűsíti és gúnyolódok a valós áldozatokkal és családjaikkal” – olvasható abban a petícióban, amit a tiltakozók kezdeményeztek augusztus folyamán.