Az Európai Parlament azt kéri majd az Európai Uniótól, hogy szakítsa meg a csatlakozásról szóló tárgyalásokat Szerbiával, egészen addig, amíg a szerb állam nem hangolja össze az Oroszország elleni szankcióit az EU szankciós politikájával – ez áll az Európai Unió legújabb, a bővítésről szóló stratégiájában, amelybe a Szabad Európa Rádió munkatársai kaptak betekintést.

A dokumentum október 13-án kerül majd az Európai Parlament elé, a stratégia végleges formája pedig a novemberi szavazás után alakulhat ki. Az Európai Parlamentnek nincs döntéshozó jogköre, azonban ha a bizottság nem azt teszi, amit kérnek tőle, akkor bizalmatlansági indítványt kezdeményeznek a bizottság ellen.

Az Európai Szociáldemokraták pár nappal korábban már jelezték, hogy az Európai Unió nem folytathatja addig a csatlakozási tárgyalásokat Szerbiával, amíg az ország nem hangolja össze szankciós politikáját az EU Oroszország elleni szankcióival.

A Szabad Európa Rádió cikke arra is felhívja a figyelmet, hogy az ukrajnai háború kirobbanása óta, az Európai Unió rendszeresen követeli Szerbiától, hogy vezessen be szankciókat Oroszország ellen.

Jelenleg Szerbia az egyetlen ország a Nyugat-Balkáni régióban, amely nem vezetett be szankciókat Oroszországgal szemben, míg a régióhoz tartozó többi ország ezt megtette.

Az Európai Bizottság véleménye szerint Szerbia készen áll a hármas klaszter megnyitására, s a korábbi információk szerint ennek decemberben kellene megtörténnie, azonban a diplomatáktól származó hírek szerint 2022-ben semmilyen előre lépés nem lesz Szerbia csatlakozási folyamatában, aminek az oka a szerb állam viszonya Oroszországgal.