Zalán Tibor: Ne lőj a fecskére! című művét viszi színre a szabadkai Kosztolányi Dezső színház társulata Hernyák György rendezésében. A 15 éven felüli nézőknek ajánlott előadás bemutatója hétfőn, október 24-én 19:30-kor lesz, a repríz pedig másnap, harangozták be sajtótájékoztatón az alkotók.

Hernyák György elmondta, hogy Zalán Tibor magyarországi költőt, dramaturgot, drámaírót már több mint harminc éve ismeri.

– Most egy egyfelvonásos művét dolgoztuk fel, amiről első olvasásra azt hittem, hogy abszurd dráma. Nagyon gyorsan rájöttem, hogy nem az. Ez annál egy picit reálisabb, hiszen az a világ, ami minket körülvesz, eléggé abszurd. Tehát a reál és az abszurd között megszűnni látszik a különbség – mondta a rendező.

Ha egy szóban szeretném megfogalmazni, hogy miről szól a dráma – amit nem lehet – akkor azt kell mondanom, hogy a vétekről. Vagy bűnről, vagy hibáról, amit a főszereplő vagy elkövetett, vagy nem, és ezért bűnhődik. A történet egy lakodalomban, pontosabban egy lakodalom után játszódik.

– emelte ki Hernyák György és hozzátette, az előadás műfaji meghatározása népiesch tragifarce, azaz a darab egy olyan zenés előadás, amiben tragédia, komédia, néptánc és sok furcsa szituáció látható.

Mészáros Gábor elmondta, a darabban ő játssza a vendéget, aki egyben a történet főszereplője és áldozata is.

– Valahol mindannyian rabok vagyunk az életünkben, ahonnan vagy látjuk a kiutat, vagy nem. A történet egy városkában játszódik, ahová egy férfi megérkezik és utána ott is marad… – ecsetelte Mészáros Gábor.

Búbos Dávid nemcsak játszik az előadásban, de a koreográfiát is ő készítette.

– Ez nagy meglepetés, ugyanakkor nagy kihívás is volt számomra. Hogy koreográfia? Én inkább úgy mondanám, hogy színpadi mozgás. Fiatalabb koromban nagyon sokat néptáncoltam és tulajdonképpen Hernyák tanár úr ezekből az elemekből kért különböző lépéseket, mozdulatokat és ezeket próbáltuk ötvözni – mondta Búbos, majd hangsúlyozta:

Komoly hangot vett ez a sajtótájékoztató, de igazából ez egy nagyon kellemes, és vicces zenés darab. Ugyanakkor nyilván van egy tragédiája, egy komoly története, de attól ez még egy vidám hangvételű előadás

– emelte ki Búbos Dávid.

Verebes Andrea akit az előadás rendezőasszisztenseként is jegyeznek, szerepéről a következőképpen fogalmazott:

– Ebben a drámában számomra az egyik legnagyobb kérdés, hogy hogyan viszonyuljunk, mit vár el tőlünk akár a családunk, akár a társadalom, és mikor jön el az a pont amikor saját lábunkra állunk, és azt mondjuk, „márpedig én valamit másként gondolok, érzek, és vannak saját érzéseim is” – ezt a fajta szabadságot keresi ez a karakter, de sajnos nem tudja összehozni – mondta Verebes Andrea.

Kovács Nemes Andor, a Népszínház művésze a sajtótájékoztatón arról mesélt, hogyan kapta meg a szerepet az előadásban.

– Gyuri bácsi valamikor áprilisban felhívott, és elmondta, hogy a lányával írat egy színházi zenét és szeretné, ha azt ő adná elő, de mivel Pesten marad, nem tudja elvállalni. „Hát, ha ő nem, akkor te” – mondta, mire én arra gondoltam, hogy mi pont mennyire hasonlítunk nemileg, alkatilag és hangilag is… Nagyon örültem a felkérésnek, ugyanis 2008-ban, amikor Szabadkára jöttem, nem sokkal utána beugrottam a Makrancos Kata előadásba, de azóta nem volt szerencsém ebben a színházban játszani – mondta Kovács Nemes.

Szereposztás:
Vendég – Mészáros Gábor
Baba – Verebes Andrea
Vőfély, rendőr – Ricz Ármin m.v.
Öregasszony – Hajdú Sára m.v.
Kalapos – Kucsov Borisz
Bajuszos – Búbos Dávid
Falubeli – Szőnyi Márton
Spirit – Kovács Nemes Andor m.v.

Zeneszerző: Hernyák Kati
Díszlettervező: Saša Senković
Jelmeztervező: Janovics Erika
Koreográfus: Búbos Dávid
Rendezőasszisztens: Verebes Andrea
Fényterv: Majoros Róbert
Hangtechnikus: Varga Dávid
Plakát: Kreszánkó Viktória
Fotó: Molnár Edvárd

Az előadás alkotói balról jobbra: Kovács Nemes Andor, Szőnyi Márton, Verebes Andrea, Hernyák György, Mészáros Gábor, Búbos Dávid, Kucsov Borisz és Ricz Ármin (Fotó: SZMSZ)