Minden drágul, a fizetések alacsonyak, csökken a polgárok vásárló ereje, mindeközben a népet a jobb élet újabb ígéretével és az új kormány megalakulásával, a minisztériumok számának a növekedéséről szóló valóságshow-val etetik – áll többek között a Sloga Szerbiai Szakszervezetek Egyesületének a közleményében.

„Felelős szakszervezetként, amely a munkások, a nyugdíjasok és minden sérülékeny szociális kategória védelmével foglalkozik, elutasítunk minden olyan megközelítést, amikor demagógiával és valóságshow-val etetik a népet, ahelyett, hogy tisztességes fizetéseket és nyugdíjakat biztosítanának számukra” – áll többek között a közelményükben.

A Sloga emlékeztetett arra, hogy Aleksandar Vučić államfő, aki 2014-ben lett kormányfő, a választások után azt ígérte, hogy a minisztériumok számát csökkenteni fogja. A BBC elemzéséből kiderül: 2014-ben mindössze 16 minisztérium működött Szerbiában, a legújabb tervek szerint viszont a legutóbbi 21-ről 25-re emelik majd a minisztériumok számát.

 

Ha így folytatják,  nem lesz hely a kormányüléseken