Bár a dicsőség nem új keletű, időről időre (legutóbb épp a napokban) felkapja a hazai sajtó – erősítette meg érdeklődésünkre Nebojša Tatomirov, annak a fotónak a szerzője, amely 2015-ben felkerült a www.architecturendesign.net nevű építészeti és design oldal által a világ legszebb utcáit rangsoroló listára. Az 50 legszebb, fasorral és virággal beültetett utca között a nagykikindai Drapšin tábornok utca az előkelő 22. helyre tornázta fel magát.

Az ötven legszebb között görögországi, olaszországi, spanyolországi, lengyelországi, egyesült államokbeli, németországi, brazíliai, romániai, dél-afrikai, ausztráliai, japán utcák is szerepeltek, a városok között pedig ott volt többek között Stockholm, Bonn, Washington és Valencia, míg az egykori Jugoszláviából a vajdasági Nagykikinda a 22. helyen és a montenegrói Podgorica a 47. helyen. Néhány évvel korábban egyébként ugyanez a közel két km hosszú nagykikindai utca bekerült a Blic napilap által kihirdetett legszebb szerbiai utcák közé is.

A Drapšin tábornok utcai fasort a második világháborút követően, 1946-ban ültették, és 389 fából áll, közöttük mintegy 300 nyugati ostorfa (celtis occidentalis) van, a többi pedig hárs, ezüst levelű jávor és van néhány eperfa is. Egyes források szerint a fák Roosevelt amerikai elnök ajándéka volt a bánáti születésű Mihajlo Pupinnal ápolt barátságának köszönhetően.

A Drapšin tábornok utca minden évszakban más arcát mutatja

A Drapšin tábornok utca minden évszakban más arcát mutatja

A fasorral övezett Drapšin tábornok utcát a helybéliek nagyon szeretik: szerintük is ez a legszebb utca – nyáron olyan, mint egy baldachinos zöld alagút, ami kellemes hűvöst biztosít még a legnagyobb forróságban is. 

Az utcát hibátlanul tervezték meg, a fák olyan pontosan borulnak össze alagutat alkotva, mintha egymás tükörképei lennének. A legszebb benne mégis az, hogy minden évszakban más arcát mutatja: tavasszal az utca világossá válik, a házak felragyognak, a fák kizöldülnek és minden levegős lesz. Nyáron a fák koronái kiteljesednek, vastag árnyat és hűvöst adnak, és az egész utca sötétzöldbe hajlik. Ősszel a levelek aranylani kezdenek, a sétát ilyenkor igazán romantikusak… Télen pedig, amikor leesik a hó, a sötét faágak és a fehér hó egy orosz regény helyszínét idézik.

A fasor alkotta alagút szépségéhez az utca 20. században épült, különböző stílusú épületei is hozzájárulnak, ugyanis sok házon láthatók vitrázsok, némelyiknek Einfort-kapuja van, másokon gazdag kovácsoltvas díszek, virágos ornamentumok, szép postaládák szerepelnek.

A Drapšin tábornok utcának a helyi környezetvédelmi titkárságon is külön figyelmet szentelnek, és a város büszkeségét alkotó fák állapotát rendszeresen vizsgálják – erről korábban Miroslava Krnić titkár beszélt a Szerbiai RTV-nek. A szakértők szerint 5-6 évtized múlva Szerbia egyik legszebb fasorát meg kell majd fiatalítani.

Ezzel a fotóval lett világhírű a nagykikindai fasor (Fotó: Nebojša Tatomirov)