A cseppfolyósított földgáz (LNG) piacának szűkülése, valamint a kőolaj-exportáló országok termelésének visszafogása a világ első valóban globális energiaválságát idézte elő – jelentette ki Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) ügyvezető igazgatója kedden a szingapúri Nemzetközi Energiahét nevű konferencián, tudatja az MTI.

A török szakember arra figyelmeztetett, hogy az ukrajnai háború miatt emelkedik Európa LNG-importja, ugyanakkor Kínában is számítani lehet az LNG iránti kereslet megugrására, miközben a kínálat jövőre várhatóan csak 20 milliárd köbméterrel bővül.

Birol kockázatosnak nevezte a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és szövetségesei, az OPEC+ döntését, hogy napi 2 millió hordóval visszafogják a termelést, mert az ügynökség számításai szerint idén csaknem ennyivel emelkedik majd a kereslet.

– Ez különösen kockázatos annak fényében, hogy a világ számos nemzetgazdasága a recesszió szélén táncol, és ez így globális recessziót okozhat. Nagyon szerencsétlennek tartom ezt a döntést – mondta az OPEC+ kitermelés-csökkentéséről a török politikus.

Fatih Birol ugyanakkor hangot adott abbéli reményének, hogy az energiaválság mérföldkő lehet az energiatermelés történetében, ha felgyorsul a környzetbarát energiatermelés térnyerése, és az energiarendszer biztosabbá és fenntarthatóvá válik.

– Az energiabiztonság az átmenet első számú hajtóereje – szögezte le a NEÜ főigazgatója.