— A műszaki feltételek adottak, van szerelvény, jóindulat kell az új kormánytól, a vasútszállító cégtől, és akkor már akár jövő év elején megindulhat a személyszállítás Horgos és Szabadka között, nyilatkozta Kern Imre, Szabadka alpolgármestere a Pannon RTV Közügyek című műsorában. Kern hozzátette, ez azért is fontos, mert a Subotica-trans nagy gondokkal küszködik, akik kérték is, hogy csökkenthessék a járatok számát Horgos irányába.

Szabadka alpolgármestere a szerelvények kapcsán elmondta, az orosz dízelmotor vonatok közlekednek majd ezen a vonalon, mert hiába van az villamosítva, a vasúti szerelvények karbantartása csak Belgrádban történhet meg, a vonatokat pedig hetente le kellene vinni.

— Amikor egy év múlva megindulhat Szabadka és Szeged között a közlekedés, ezt ígéri a magyar fél, akkor már modern villanyvonatok fognak közlekedni, mondta Kern.

Az átkelőhelyek biztonságossága kapcsán Kern ismét felhívta a figyelmet, hogy mindenhol meg kell állni, hiszen Stop tábla és András-kereszt is van mindenhol. Ez azt jelenti, ha van sorompó, ha nincs, meg kell állni az átkelés előtt.

— Meghallgattuk a palicsi polgárok kérését és kiépítettünk gyalogátkelőt, ahol babakocsit is át lehet tolni, cikk-cakkban lehet áthaladni a Hegedűs József utcában. A személyvonatok 100-120 kilométeres sebességgel fognak közlekedni, ami a korábbihoz képest hatalmas ugrás, hiszen a sínbuszok óránként 20-30 kilométert tettek meg.

A Belgrád-Budapest vasútvonal építése kapcsán az alpolgármester kiemelte, személyesen is meggyőződött a helyszíneken, hogy hatalmas munkát végeztek már el a kivitelezők, több tíz helyen épültek fel a felüljárók, aluljárók. Hozzátette, az állam nem tudja olyan ütemben fogadni a számlákat, ahogyan az tervben volt, a kivitelezők mégis teszik a dolgukat.

— Nemcsak a kivitelezőknek lesz ez az előttünk álló időszak nehéz, hanem a polgárok számára is, hiszen lezárjuk Szabadka központjában az aluljárót, mert újat kell építeni. Ez nyolc-tíz hónapig tart majd, addig nem lesz közlekedés a Lidl és a Patria között. Ez nagy kihívás lesz, figyelni kell majd, hogy merre kell kerülni és arra kérem a polgárokat, türelemmel legyenek, amíg tartanak ezek a munkálatok, hiszen nagyon nagy dolgot kapunk cserébe: másfél óra alatt Budapestre vagy Belgrádba érhetünk.

A munkálatok várhatóan tavasszal elkezdődnek, de erről még nincs határozat, közölte Kern.

— Előbb be kell fejezni a Bajnát utcában a munkákat, a Mol benzinkút és a Viola virágüzlet között folytatódik majd az út egy aluljáróval, ezzel tehermentesítve a központból érkező forgalmat. Amikor az elkészül, akkor kezdődhet meg a munka a városközpontban.