A kínai kormány öt kontinens huszonegy országában – köztük Szerbiában és Magyarországon – tart fenn illegális „rendőrőrsöket”, ezek segítségével gyakorolhatnak nyomást a külföldön élő ellenzékiekre. A Safeguard Defenders jelentése szerint Budapesten a Csingtien megyei (Csöcsiang tartomány) és a Fucsou városi (Fucsien tartomány), míg Belgrádban csak a Csingtien megyei hatóság működtet irodát, derül ki a jelentésből.

A nonprofit szervezet szerint a kínai hatóságok többek között Csehországban, Ausztriában, Szlovákiában, Szerbiában, Magyarországon, az Egyesült Királyságban, Spanyolországban, Olaszországban, Németországban és Hollandiában is jelen vannak. A holland RTL Nieuws csatornának nyilatkozó kínai férfi azt mondta, az őt telefonon hívogató illető azt állította a vonalban, hogy a rotterdami kínai „rendőrőrsről” keresi, és arra próbálta rábírni, hogy térjen haza Kínába, írja az RTL. Fenyegető üzeneteket, hívásokat kapott, zaklatták az utcán vagy a kávézóban. Bombafenyegetéseket is elkövettek a nevében, a holland hatóságok ki is mentek hozzá, de megállapították az ártatlanságát. A férfi azt mondta: azt hitte, Hollandiában biztonságban van, de mindenhová követik.

A holland külügyminisztérium közölte: kivizsgálják azokat az értesüléseket, melyek szerint Kína „rendőrőrsöket” működtet az országban. Egyben jelezték: a kínai kormány soha nem tájékoztatta Hollandiát arról, hogy ilyen létesítmények vannak a területén.

A kínai külügyminisztérium azt állítja, hogy ezek az irodák szolgáltatóközpontok azoknak a kínai állampolgároknak, akik a járvány miatt nem tudnak hazatérni: itt intézhetik például az útleveleik vagy jogosítványaik meghosszabbítását. Ezeket a feladatokat azonban rendszerint a nagykövetségek vagy konzulátusok végzik el.

Az ír kormány már utasította is Pekinget, hogy zárja be azt a rendőrőrsöt, amely Dublin belvárosában egy irodaházban található, ahol más kínai szervezetek is működnek. Az ír külügyminisztérium hangsúlyozta: semmilyen kínai hatóság nem kért engedélyt az iroda felállítására.

Tompos Márton, a Momentum országgyűlési képviselője a magyar Belügyminisztériumtól azt kérdezte, hogy a kormány mit tud a Magyarországon zajló kínai rendőri tevékenységről. A tárca erre úgy reagált, hogy nincs tudomásuk ilyenről. A politikus azt a józsefvárosi épületet is felkereste, amelyre a csingtieni rendőrség tábláit helyezték ki.

 

Néhány nappal a látogatás után valaki eltávolította a táblákat az épületről.