Nem szerdán észleltek először drónokat a szerb hadsereg kaszárnyái felett – jelentette ki csütörtökön Aleksandar Vučić államfő, aki szerint már napokkal korábban figyelmeztette „őket” Szerbia – az, hogy kiket, nem derült ki a nyilatkozatából, de azt elmondta: szerdán egész nap NATO-drónok köröztek Brnjak és Jarinja felett.

„Figyeltünk rájuk, 200-500 méterre voltak az adminisztratív határtól, a túloldalon. A NATO tiszteletben tartja a szabályokat, de őket is láttuk, viszont az ő drónjaikat nem szedhetjük le. Pedig ők nem képecskéket gyűjtögetnek vagy klikkereznek – másért voltak ott” – mondta.

Az államfő szerint azért használtak kereskedelmi drónokat, mert azt gondolják, így nem lehet a nyomára bukkanni a tulajdonosoknak. Jelenleg nyomoznak az ügyben, ha a nyomozás lezárul, a nyilvánosságot is tájékoztatni fogják az eredményekről.