A Szerb Lista képviselői úgy döntöttek, hogy önként távoznak a Koszovó és Metóhia északi részén működő közintézményekből, amelyek Pristina ellenőrzése alá tartoznak. A párt tizenkét órától Zvečanban megtartott megbeszélésén a jelenlevők egyhangúlag döntöttek ebben a kérdésben, mivel mint Igor Simić, a Szerb Lista alelnöke korábban mondta, ez egy üzenet a részükről, ugyanis nem szeretnének és nem is lesznek díszek a pristinai közintézményekben.

Benyújtotta visszavonhatatlan lemondását négy polgármester, a községi képviselő-testület tagjai, a Koszovói Képviselőház tagjai, a bírák, az ügyészek, az ügyészségen  és a bíróságon dolgozó adminisztrációs munkavállalók, valamint a koszovói rendőrség szerb nemzetiségű tagjai is, közölték a Szerb Lista képviselői a megbeszélés után megtartott sajtójákékoztatón. A bejelentést tapsvihar fogadta, s rendőrök pedig a kamerák előtt vetették le az egyenruhájukat, amit szintén vastapssal jutalmaztak a jelenlevők.

Ez a döntést az előzte meg, hogy a koszovói vezetés november elsején elkezdte alkalmazni azt a törvényt, amely megtiltja a koszovói szerbeknek, hogy Szerbia által kiadott rendszámtáblával közlekedjenek Koszovó területén.

A Szerb Lista tagjai közölték, döntésük mindaddig érvényes lesz, amíg Pristina nem tartja tiszteletben a megegyezést, vagyis, amíg nem vonja vissza a járművek rendszámtáblájáról szóló törvényt, illetve amíg – összhangban a brüsszeli és más megegyezések alapján – nem alakul meg a Szerb Községek Közössége.

Nem sokkal azután, hogy életbe lépett a koszovói kormány által meghozott, a szerb rendszámtáblák használatát tiltó törvény, a koszovói rendőrség már alkalmazta is azt, s egy felszólítást adott át annak a sofőrnek, akinek az autóján a szerb állam által kiadott, Kosovska Mitrovica helységjelzésű rendszámtábla volt. A szerb rendszámú autóban egy nő ült, aki az újságírók kérdésére elmondta, hogy semmilyen kellemetlensége nem volt a határon, a rendőröktől megkapta azt a dokumentumot, amely tartalmazza a rendszámtáblacsere lépéseit. A nő hozzátette, nem tervezi a cserét az RKS felségjelzésű táblára, hanem egyelőre kivár, hogy megtudja, mi Belgrád hivatalos döntése ezzel az üggyel kapcsolatban.

A jogszabály kötelezi a koszovói szerbeket az állam által elfogadott rendszámtáblák használatára a szerb hatóságok által kibocsátott helyett.

A koszovói kormány a törvény alkalmazását négy fázisra osztotta: november 1. és 21. között a koszovói rendőrség egy dokumentumot nyújt át a szerb állam által kiadott Kosovska Mitrovica-i rendszámtáblák cseréjére vonatkozóan, amely szerint a tulajdonosnak jelentkeznie kell az Átregisztrálási Központban. A második fázis november 21-től január 21-ig tart, amikor a szerb állam által kiadott rendszámtáblás autók sofőrjeit 150 euróval büntetik. A harmadik fázis január 21-től április 21-ig tart, amikor elkezdik kiadni a próbatáblákat, április 22-től pedig, amikor az utolsó fázis kezdődik, Koszovó területén a koszovói szerbek nem közlekedhetnek olyan járművel, amelyen a szerb állam által kiadott rendszámtábla található.